BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Raiffeisen: az utolsó békenegyedév

A kedvezőtlen piaci környezet ellenére is jelentős bővülést ért el a legtöbb területen a Raiffeisen Bank Zrt. a harmadik negyedévben – hangzott el a hitelintézet mai sajtótájékoztatóján.

Horváth Krisztina vezérigazgató-helyettes szerint a szeptember végéig tartó három hónap az utolsó „békenegyedév” volt, hiszen a pénzügyi válság kitörése egyértelműen a Lehman Brothers szeptember közepi csődjéhez köthető. A bank IFRS szerinti, konszolidált, első háromnegyed évi adózott eredménye 7 százalékkal, 25,9 milliárd forintra emelkedett, a 41,9 milliárdos adózás előtti profit pedig 14 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit.

A csoportszintű mérlegfőösszeg ötödével, 2348 milliárd forintra növekedett a szeptemberig tartó egy év alatt, míg a hiteleknél 20, a betéteknél pedig 13 százalékos bővülést regisztráltak. A bank folytatta a fiókhálózat-bővítési programját is: értékesítési egységeinek száma október végén elérte a 152-t, és – a körülmények ellenére is - még az idén további nyolc fiók megnyitását tervezik. A bank jó teljesítményéhez jelentősen hozzájárult a lakossági üzletág: a hitelportfólió 35 százalékos növekedést mutat 2007 szeptemberéhez képest, a lakossági ügyfelek száma pedig meghaladja az 535 ezer főt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.