BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzügyi vállalkozások, melyek kiforgatják az ügyfeleket vagyonukból

A Népszabadság információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda már több mint száz olyan ügyben indított vizsgálatot, amikor a feltételezések szerint egyes pénzügyi vállalkozások eleve azért adtak kölcsönt ügyfeleiknek, hogy később kiforgathassák őket vagyonukból.

A lap értesülését megerősítette Binder István, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szóvivője is. Elmondta: a PSZÁF tavasszal megvizsgálta néhány kisebb, lakossági hitelezéssel foglalkozó cég tevékenységét, s azokban az esetekben, amikor a gyanú szerint a hitelkihelyezés célja a fedezetül bevont ingatlan megszerzése volt, bejelentést tett a nyomozó hatóságoknál.

Az esetek száma, illetve a gyanúsítottak köre azonban ennél akár lényegesen nagyobb is lehet, a felügyelet ugyanis jelenleg is tíz-tizenegy olyan pénzügyi vállalkozás működését ellenőrzi, amelyekkel kapcsolatban felmerült, hogy tisztességtelen feltételek mellett adnak kölcsönöket.



A vizsgált cégekről, illetve a lehetséges károsultakról a szóvivő egyelőre nem kívánt közelebbit elárulni, azt azonban elmondta: a vállalkozások az úgynevezett refinanszírozott hitelnyújtók közé tartoznak, vagyis az általuk kínált lakáskölcsönökhöz egy nagyobb banktól vettek fel hitelt, a pénzt pedig a nagyobb pénzintézetekhez képest lazább feltételekkel adták tovább.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.