BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válság 2.0 - Újratöltve

Pánikot keltett a piacon Dubai kérése, miszerint fél éves haladékot kérnek legnagyobb állami cégük hiteleinek törlesztésére. Hatalmas pénzügyi buborékot alakítottak ki a tavaly óta alkalmazott állami mentőakciók.

A Dubai esetleges csődjével kapcsolatos aggodalmak világszerte megrázták a piacokat. A pesti parkett irányadó mutatója, a BUX 2,5 százalékkal, 20 160,87 pontra zuhant, miközben a részvénypiac forgalma átlagos volt, 23 milliárd forintot tett ki.

A vezető részvények mindegyike esett . A legjobban az OTP szenvedte meg a rossz híreket, magas, 18,3 milliárd forintos forgalomban árfolyama több mint 4 százalékkal, 5230 forintra süllyedt. A többi részvény forgalma lényegesen kisebb volt, és az árfolyamuk is kevésbé érzékenyen reagált az eseményekre.

A Mol 2,2, a Magyar Telekom 2, a Richter 1,35 százalékot zuhant. A nyugat-európai piacok is 3 százalék körüli eséssel reagáltak az emírségből érkező hírekre, az amerikai tőzsdék viszont a hálaadás napi ünnep miatt zárva voltak, így elképzelhető, hogy pénteken még esni fognak. A kockázati étvágy hirtelen jött csökkenését a feltörekvő piaci devizák, így a forint is megérezte. Az euró ára csaknem 5 forinttal, 272 fölé emelkedett, a dollárral 181, a svájci frankkal 180 forint fölött kereskedtek.

A pillanatnyi piaci adatokat és devizaárfolyamokat itt megtekintheti!

Hazai szakértők között nincs egyetértés abban a kérdésben, kialakulóban van-e a pénzügyi piacokon egy újabb buborék. Ezt ugyanis nehéz definiálni, ami a monetáris politikának is gondot okozott a válság kapcsán – fejtette ki lapunknak Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A lufi ellen azzal lehet érvelni, hogy a legtöbb piacon ma lényegesen lejjebb vannak az árak, mint a válság előtt. Ugyanakkor a globális gazdaság teljesítménye is visszaesett, változott a struktúra, így nem lehet tudni, hogy az új árszintek megfelelnek-e ennek – fűzte hozzá.

A fejlett államokban elindított kolosszális összegű élénkítő csomagok a reálgazdaságban alig hoztak némi javulást, ami mégis annak látszik, az egy újabb, hatalmas pénzügyi buborék – állítja a Der Spiegel. A lap szerint nagyjából minden ugyanúgy megy, mint a tavaly kirobbant válság előtt: szárnyalnak a tőzsdei árfolyamok, újra megjelentek, sőt szaporodnak és minden korábbinál átláthatatlanabbak az „egzotikus” pénzügyi termékek.

Egyes bankárok minden korábbinál szebb időkre számítanak – annak biztos tudatában, hogy egy újabb összeomlás esetén a kormányok kényszerűen ismét megmentik őket. Józanabb megfigyelők szerint viszont nem az a kérdés, vajon az újabb buborék kipukkad-e, hanem az, hogy mikor.

A fiskális eszközök útján, illetve jegybanki pénzteremtéssel végrehajtott ösztönzésből a reálgazdaság alig látott valamit, mert a pénzek nagy része ismét a tőzsdéken kötött ki. Ahogy eltűnt az emlékezetből az irodai motyójukat a Manhattan utcáin kartondobozokban cipelő bankárok képe, úgy tért vissza a befektetők kockázatvállalási hajlandósága.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.