Jóllehet az európai uniós külügyminiszterek bizakodó hangulatban fejezték be pénteki, a mai rendkívüli EU-csúcsot előkészítő tárgyalásukat, újabb hitelminősítő hűtötte le a kedélyeket. Péntek este a Fitch jelentette be öt euróövezeti tag – Olaszország, Spanyolország, Belgium, Ciprus és Szlovénia – adósságbesorolásának lerontását. Két héttel a Standard & Poor’s egyszerre kilenc államot érintő leminősítése után a Fitch azzal indokolta a lépést, hogy az Európai Központi Bank intenzív refinanszírozási művelete sem tudja ellensúlyozni az euróövezet súlyosbodó válsága miatti finanszírozási kockázatokat. A Fitch Ratings elismeri a decemberi és az előző EU-csúcsokon tett jelentős kötelezettségvállalásokat a gazdaságpolitikai koordináció erősítésére, a cég szerint azonban az eurózóna válságára csak akkor születhet megoldás, ha gazdasági fellendülés indul a valutauniós térségben – áll a hitelminősítő elemzésében.
A növekedés beindítása és ezzel összefüggésben az egyre súlyosbodó munkaerő-piaci krízis elleni fellépés a mai brüsszeli álllam- és kormányfői találkozónak is deklarált célja, ám az elsődleges feladat mégis a pénzügyi stabilitás erősítése. Ennek eszköze lehet az állandó pénzalapot megteremtő Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), amely 2013 nyara helyett már az idén megkezdheti működését – erről várhatóan megállapodnak az informális csúcson.
Ugyancsak aláírhatják a gazdasági kormányzás erősítéséről szóló paktumot, amelyhez a legfrissebb hírek szerint Magyarország mégis csatlakozik. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök már a múlt heti brüsszeli tárgyalásai után jelezte, hozzátéve ugyanakkor: még tisztázni kell az eurózónán kívüli országok részvételének feltételeit. A paktumot megsértők szankcionálásának kérdésén túl nyitott még, hogy ezek az országok milyen módon vehetnek majd részt az euróövezeti csúcstalálkozókon.
Egy másik tárgyalási fronton viszont – sajtóhírek szerint legalábbis – nem enged Orbán Viktor: a Magyar Nemzet információi szerint a múlt heti kormányüléseken azt mondta, képtelenség, hogy megváltozzon az egykulcsos adórendszer. Mindezt vélhetően arra reagálva közölte, hogy az IMF több fórumon is bírálta az egyre regresszívebb, a nagyobb jövedelmeket kevésbé adóztató magyar szisztémát. VG
Az EU nem rendelne ki gyámot a görögökhöz
Az Európai Bizottság kitart a tagországok költségvetési függetlensége mellett – így igyekezett Brüsszel elutasítani azt a német elképzelést, hogy Görögország a következő, 130 milliárd euróról valószínűleg 145 milliárdra duzzadó mentőprogram fejében euróövezeti „gyámság” alá kerülne. A görög pénzügyminiszter, Evangelosz Venizelosz közben azt mondta, napok kérdése, hogy elkészüljön a megállapodás Görögország és a magánhitelezők között. Az államadósságból a magánhitelek felét elengedik, a többit harmincéves lejáratú kötvényekre váltják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.