Ragadozók és professzorok: a bankok hálójában

Charles Ferguson készített egy akadémiai díjjal elismert dokumentumfilmet Belső munka (Inside Job) címmel. Ebben meginterjúvolt néhány vezető közgazdászt, akik fizetett sikerpropagandisták szerepében védték a pénzügyi szektor 2008 előtti túlzott kockázatvállalását és kétes praktikáit. Egyes rangos egyetemi kutatók jelentős összegeket kaptak, hogy előmozdítsák a nagybankok és más pénzügyi szolgáltató cégek érdekeit. Mint a szerző a filmjében és egy későbbi, kijózanító könyvében (Ragadozó nemzet – Predator Nation) bemutatta, számos ilyen célú kifizetés ténye máig nem került nyilvánosságra.

Az érintett bankok tevékenységének jellemzésére tökéletesen megfelel a „ragadozó” jelző. Mivel a bukásuk megbénítaná és súlyos traumának tenné ki a gazdaság egészét, ezért kivételes védelemben részesülnek, például különlegesen kedvező jegybanki hitelkeret vagy enyhített szabályozás formájában. Mind­ennek eredményeként az érintett bankok vezetői bátorítva érzik magukat fölöttébb kockázatos üzleti fogadások megtételére, amelyek közül egyesek már-már a szerencsejátékokra emlékeztetnek. Ha a dolgok jól mennek, akkor a bankárok lefölözik a hasznot, a negatív kockázatok azonban már másra tartoznak. Ez így egy átláthatatlan, veszélyes, állami támogatási rendszer, amelyben hatalmas összegeket szivattyúznak át az adófizetőktől a pénzügyi szektor néhány csúcsszereplőjéhez.
A rendszer védelmében a globális nagybankok hatalmas összegekkel támogatnak politikusokat. A JP Morgan Chase vezetője, Jamie Dimon nemrég egy kongresszusi meghallgatáson tett vallomást a kockázatkezelési rendszer összeomlásáról, amely cégének mintegy 7 milliárd dolláros veszteséget okozott. Az OpenSecrets.org azonban úgy tudja, hogy a szóban forgó bankholding 2011 során közel 8 millió dollárt adományozott politikai hozzájárulásként. Ebből az őt meghallgató szenátusi bizottság legtöbb tagja részesült, így nem meglepő, hogy a szenátorok kérdései igen szelídek voltak.

A politikai stratégiájuk részeként a globális nagybankok felettébb kifinomult dezinformációs/propaganda tevékenységet folytatnak, hogy a nekik juttatott szubvenciók indokoltságának mázát fenn tudják tartani. Ez az a pont, ahol az egyetemek belépnek.

A határidős ügyletekkel foglalkozó testület (CFTC) egyik minapi tanácskozásán egy banki vezető a Stanford Egyetem egyik pénzügy szakos professzorának tanulmányából idézett annak alátámasztására, hogy miért kell fellépni egy szabályozási tervezet ellen. Azt azonban a bankár elhallgatta, hogy az említett oktatónak a SIFMA néven ismert lobbicsoport 50 ezer dollárt fizetett az elemzésért. (A professzor, Darrell Duffie az összeg nyilvánosságra hozatala után jótékonysági célra adományozta a pénzt.) A kérdés az, hogy ilyen munkát – vagy bármely más megfizetett tanácsadói anyagot – miért vegyünk komolyan?

A válasz vélhetően az, hogy a Stanford Egyetem roppant nagy tekintéllyel bír, mert intézményként nagy dolgokat vitt véghez, és a gazdasági fakultása a világon az egyik legjobb. Ha egy professzora tanulmányt ír egy iparági csoport megbízásából, akkor a szóban forgó üzleti csoport előnyt kovácsol az egyetem nevéből és rangjából, sőt bizonyos értelemben bérbe veszi azt. Az említett CFTC-tanácskozáson a bankár természetesen nem mulasztotta el megemlíteni a Stanford Egyetem nevét. (Magam nem bírálom ezt az intézményt, mert vannak tanszékei, amelyek élen járnak az ésszerű reformokért folytatott küzdelemben.)
Ferguson úgy véli, hogy az akadémiai szféra „konzultáns” tevékenységének ez a formája kikerült az ellenőrzés alól. Ezzel egyetértek, de hozzáteszem, hogy a folyamatot nehéz lesz megfékezni. Ebben az összefüggésben okozott csalódást számomra egy interjú a The Wall Street Journal hasábjain, amelyet a Columbia Egyetem elnöke, Lee Bollinger adott. A vezető mellesleg a Federal Reserve Bank of New York „C osztályú” igazgatója, akit a Fed kormányzótanácsa nevezett ki oda a közérdek védelmére. A posztján adott első nyilatkozatában Bollinger kiállt azért, hogy Dimon maradjon a New York Fed igazgatótanácsában. Azt mondta, hogy „ostoba” emberek követelik Dimon lemondását vagy lecserélését, akiknek „hamis felfogásuk” van a rendszer tényleges működéséről.

Közel 37 ezer emberrel együtt magam is aláírtam a change.org webhelyen közzétett petíciót, amelyben Dimon elmozdítását követelik, és derűlátó vagyok a tekintetben, hogy Washingtonban lesz módom tárgyalni a kérdésről. Bollinger nyilatkozata talán Dimon segítségére lesz, mert a Columbia Egyetem a világ egyik legrangosabbjának számít. Az interjú emellett termékenyítő hatással járhat abban a nyilvános vitában, amelyet a „túl nagy, hogy bukhasson” érdekkör bankárairól folytatnak, akik fenn akarják tartatni az implicit szubvenciók rendszerét.

Ezen túlmenően magam írtam egy részletes ellenvéleményt Bollinger álláspontjához. Azt már csak remélni merem, hogy az érintett személy nyilvános választ ad. Széles körű vitát kell folytatni ugyanis arról, miként kell megreformálni azt az egészségtelen viszonyt, amely az egyetemek és olyan, szubvencionált globális pénzügyi intézmények között áll fenn, mint amilyen a JP Morgan Chase.
Copyright: Project Syndicate, 2012.
www.project-syndicate.org