BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel százmilliárd forint jut az agrárdigitalizációs fejlesztések támogatására

A mezőgazdaságban megjelenő új technológiák alkalmazása egyszerre gazdasági, a klímaváltozás által kiváltott és fenntarthatósági kényszer – hangzott el az agrárdigitalizáció újdonságait bemutató konferencia beharangozóján. A fejlesztéseket segítő pályázatokat őszre ígérte az agrártárca.

A digitalizáció önmagában nem cél, hanem megfelelő használat esetén hatékony eszköz lehet az eredményes gazdálkodáshoz – mondta a február 6-án kezdődő háromnapos PREGA-konferenciát beharangozó tájékoztatón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Miután a gazdaság szereplői közül talán az agrárgazdálkodókra hatott leginkább a környezeti, gazdasági és piaci viszonyok egyszerre történő változása, nem mindegy, hogy ezekre a folyamatokra miként reagálnak. A magyar mezőgazdaságban dolgozó vállalkozásoknak alkalmazkodási stratégiát kell választaniuk, akik pedig olyan termékekkel vannak jelen a piacon, amelyeknél a verseny nemzetközi, és az árakat nem a hazai folyamatok határozzák meg, azoknál felértékelődik az adatalapú mezőgazdaság – tette hozzá.

Ifj. Breier László, Győrffy Balázs, Feldman Zsolt és Bolyki Bence az idei PREGA-konferencia beharangozóján.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Ezzel párhuzamosan pedig felértékelődik a PREGA-konferencia, amelyen ennek a területnek az újdonságait ismerhetik meg a gazdálkodók. A mezőgazdaságban egyszerre kell tekintettel lenni a termelési és gazdasági kérdésekre, a klímaváltozásra, valamint a fenntarthatósága, ennek sikeréhez pedig 

az adatalapú és a precíziós technológiák, valamint a digitalizáció újdonságainak használata elkerülhetetlen.

Az államtitkár elmondta, hogy az idei pályázati kiírások között szerepel a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása, amelyre 97,5 milliárd forint forrást biztosítanak. A 2024 őszén meghirdetendő új felhívás előkészítésekor figyelembe veszik majd az eddigi tapasztalatokat és azt is, hogy az adott pályázó korábban mennyire kötelezte el magát a digitalizáció mellett. A KAP Stratégiai Terv alapján egy projekt továbbra is maximum 1 millió euró támogatásra lehet jogosult. Feldman emlékeztetett arra is, hogy a 2021-ben meghirdetett, a mezőgazdaság precíziós átállását támogató pályázat 2600 vállalkozásnak segített az agrárdigitalizációban. 

Lázba hozták a precíziós gépek a gazdákat

Az előző évinél drágábban is jóval több mezőgazdasági gépet és alkatrészt vásároltak 2022-ben a mezőgazdasági termelők. A slágercikkek a precíziós gazdálkodást segítő eszközök voltak.

A PREGA nemcsak a jövőt, hanem a velünk élő gyakorlat jó alkalmazását is bemutatja, hiszen a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció a mezőgazdaság jelenének is fontos része – mondta a rendezvényen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra (NAK) elnöke. A digitalizáció az agrár-élelmiszergazdaság sok területén segít, de ezek közül is kiemelten fontos a munkaerő, hiszen az ágazat ennek kifejezetten híján van. A NAK-elnök kiemelte, hogy már kezd kialakulni egy felhasználóbarát környezet, ami megkönnyíti a gazdálkodók munkáját, és szerepe van abban is, hogy az agrárium szereplői mindinkább nyitottabbak az új technológiákra. 

A konferencia három napjára tervezett több mint száz előadás és a szakmabeliekkel – köztük a hatóságok embereivel – történő találkozások jó lehetőséget nyújtanak a gazdálkodóknak, hogy kialakítsák saját alkalmazkodási stratégiájukat

– mondta Bolyki Bence, a konferenciát szervező Agroinform.hu ügyvezetője. Mint hozzátette, külön figyelmet fordítottak arra, hogy agrárstartupok is bemutatkozhassanak, és agráregyetemi hallgatóknak is részvételi lehetőséget biztosítanak.

A konferencia beharangozójának helyet adó pomázi Breier Farmra több előadó is úgy hivatkozott, mint olyan gazdaságra, amely

megvalósítja a termőföldtől az asztalig stratégia elveit, minimalizálja ökológiai lábnyomát, és közben használja az agrárdigitalizáció vívmányait. 

A farmon mintegy 200 hektáron gazdálkodnak, ebből 60 hektár a kertészet, 60 hektárt foglalnak el a szántóföldi növények, a fennmaradó részen pedig gyepgazdálkodást folytatnak, illetve az állattartó telepek foglalják el – mondta el ifj. Breier László, a farm tulajdonosa. A megtermelt alapanyagokat helyben dolgozzák fel, környezetbarát technológiákat alkalmaznak, és igyekeznek minél több embernek helyben is bemutatni, hogy fenntartható módon is lehet gazdálkodni. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.