BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kaució terve még mindig titkos

Tegnap a parlament idegenforgalmi bizottságában a képviselők sem kaphattak tájékoztatást arról, hol tart az utazásszervező és -közvetítő tevékenységet szabályozó rendelet módosítása. Mint a GM képviselője elmondta, több elgondolás is van. Az illetékes helyettes államtitkár, Budai Zoltán továbbra sem nyilatkozik. A vezető kiutaztató cégek azt tervezik, ha a GM szezon közben módosítja a rendelet kaucióra vonatkozó részét, Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Bár tegnap a parlament idegenforgalmi bizottsága tájékoztatást várt a Gazdasági Minisztériumtól (GM) az utazásszervező és -közvetítő tevékenységet szabályozó kormányrendelet módosításáról, e pont tárgyalását levették a napirendről. A GM-ben már tavaly ősszel bejelentették, hogy életre hívnak egy munkabizottságot, amelyben az utazók, a szakma, a fogyasztóvédelmi hatóság és a GM képviselői vesznek részt, feladata a kormányrendelet módosításának előkészítése. A parlamenti bizottság tegnap arról kívánt tájékoztatást kérni, hol tart a munka, mire számíthatnak a kiutaztató irodák az idei turisztikai főszezonban.
Kisgergely István, a turizmus szakterület illetékes főosztályvezetője csupán annyit közölt a képviselőkkel: elképzelések már vannak, ám ezek még képlékenyek. Így nem lenne szerencsés nyilvánosságra hozni őket. A GM vezetői értekezlete rövidesen megtárgyalja a szakterület javaslatait. A főosztályvezető azt kérte a bizottságtól, e téma áttekintését halasszák el a következő bizottsági hétre.
Az ülés után lapunk ismételten megkereste Budai Zoltánt, a GM turizmusért felelős helyettes államtitkárát, aki ismételten elzárkózott a tájékoztatás elől.
Az utazási irodákat aggasztja ez az időhúzás -- közölte a Világgazdasággal Kenessey Gábor, az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító utazási iroda, az Eurotours ügyvezető igazgatója. Ugyanis még azt sem lehet pontosan tudni, hogy a GM az idei főszezonra tervez-e bármiféle változtatást a kormányrendeletben, illetve ennek egyik passzusában, amelyik a vagyoni biztosíték kérdését rendezi. A mostani helyzet megnehezíti a cégek felkészülését a szezonra, hiszen az utazás egyik legfontosabb eleme az ár, meghatározására kihat a vagyoni biztosíték megváltoztatása. Ezért lenne kívánatos megismerni a tárca szándékát -- mondta Kenessey.
A legjelentősebb kiutaztató cégek egyébként azt fontolgatják, hogy ha a GM a tavasz folyamán megváltoztatja a kaució jelenleg ismert mértékét, akkor alkotmánybírósági vizsgálatot kérnek. Ezzel ugyanis a minisztérium az elfogadható határidőn túl hoz olyan döntést, ami kihat az utazási irodák gazdálkodására.
A bizottság áttekintette a reprezentáció adókötelezettségének bevezetése után kialakult helyzetet is. Ezzel kapcsolatban a Pénzügyminisztérium illetékese azt közölte: felállt egy munkabizottság, amely a hatásokat vizsgálja majd. Ám rövid távon nincs lehetőség a jelenleg érvényes szabályok megváltoztatására. Ez ugyanis felborítaná a költségvetés tervezett egyensúlyát, hiszen nincs olyan tétel, amivel a reprezentáció adóbevételeit ellentételezni tudnák.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.