BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A repiadó ügyét mielőbb rendezni kell

Joggal okozott nagy felzúdulást az idegenforgalomban, s ezen belül főként a szállodaiparban és vendéglátásban a reprezentáció megadóztatása. Ez hiba volt, ám remélhetően a szükséges korrekció megtörténik. A Széchenyi-terv várhatóan jelentős fejlődést eredményez a hazai turisztikai iparban, aminek pozitív hatásait azok a területek is élvezik majd, amelyek közvetlenül nem kaptak támogatást -- vélekedik Rubovszky András, aki közel 30 évet dolgozott a szállodaiparban, s nyugdíjba vonulását követően a közelmúltban egy tanácsadó céget alapított.

A hazai turisztikai szakmát jelenleg három fajsúlyos kérdés foglalkoztatja. Egyik ezek közül a reprezentációs költségek megadóztatása, illetve az erre kirótt tb-fizetési kötelezettség. Szakmai szempontból elhamarkodott döntésnek minősíthető e kormányzati lépés -- vélekedik Rubovszky András --, amit vélhetően a döntést előkészítők nem alapoztak meg kellően háttérszámításokkal. A döntésnek a turisztikai szakma, elsősorban a vendéglátás és a szállodaipar szempontjából több kedvezőtlen hatása is van azon túl, hogy felesleges költséget zúdít az érintettekre. Nevezetesen, hogy arra kényszeríti e módosítás a cégeket, vállalkozásokat, hogy kiskapukat keressenek, tudatosan sértsék meg a törvényt.
Ma már lehet is számtalan módozatot hallani, amivel ki lehet bújni e kötelezettség alól. Ez morálisan elfogadhatatlan, így sürgető az ügy újragondolása. E folyamat már megkezdődött, s remélhetően még az idén megnyugtató változás történik.
A Széchenyi-terv kellőképpen megmozdította már más területek mellett a turisztikai szakmát is. Igaz, számtalan bírálat hangzik el a célokkal kapcsolatban, ám az igazság sokszínű -- véli a turisztikai szakember. Kétségtelen tény, hogy a pályázatok többségét a nagyberuházók számára írták ki, s ebből például a vendéglátás nem részesül közvetlenül. Ám azt látni kell, hogy a nagyberuházások maguk után vonják azt, hogy a kis- és középvállalkozások tevékenysége iránt megélénkül a kereslet. Például egy megépülő gyógyfürdőben, illetve közvetlen közelében több szolgáltató is megjelenik, panzió épül, étterem létesül, sportszerüzlet, -kölcsönző nyílik, illetve más szórakozást biztosító vállalkozás is megtelepül. Ugyanez az élénkítő hatás jelentkezik egy kongresszusi központ létesítésekor is.
Ami számomra nem fogadható el -- mondja Rubovszky --, az az, hogy a megkezdett beruházások nem részesülhetnek e támogatásból. Indokolatlannak tartom azt, hogy ha egy turisztikai beruházást tőkehiány miatt nem tudnak folytatni, az hátrányba kerüljön egy még csak tervezettel szemben. A már megkezdett beruházásnál is meg lehet állapítani a saját tőke mértékét, s a korábbi támogatás, vagy támogatások összege is tudható, hiszen ennek kell, hogy legyen nyoma. Így csalást nem lehetne elkövetni.
A harmadik nagy vihart kavart ügy a Magyar Turizmus (MT) Rt. külképviseleti hálózatának átszervezése volt. Helyes lépés volt, hogy a korábbi tervet a minisztérium vezetése újragondolta. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy ebben mekkora szerepe volt a szakmai véleményeknek és mekkora az MT Rt. új vezetőjének, de ez nem változtat a pozitív végkifejleten.
Sok bírálat hangzik el mostanában az ágazatot már évek óta jellemző gyakori személycserék miatt. Meglátásom szerint azonban ez a Gazdasági Minisztérium turizmus szakterületén -- ahol tényleg jellemző a gyakori vezetőváltás -- a napi munkában nem okozott nagy gondot. Az új vezetők gyorsan át tudták venni a munkát, s rövid időn belül minden esetben helyreállt a normális munkamenet. Álláspontom szerint a vezetőváltás az MT Rt.-nél sem okoz fennakadást a szakmai munkában -- véli Rubovszky András.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.