BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 100 ezer látogatóra számítanak

Március 22-én, immáron 24. alkalommal nyitja meg kapuit az Utazás 2001, immár hagyományosan a Budapest Vásárközpontban. Az Utazás kiállításon 9 magyar régió és 46 ország utazási irodája és idegenforgalmi hivatala ad ízelítőt a képviselt tájegység látnivalóiból, kultúrájából. Az idei díszvendég a Tisza-tó és Tunézia lesz.

Az Utazás 2001 az idén március 22--25. között várja az érdeklődőket. Az immáron 24. alkalommal megrendezendő Utazás kiállításon több mint 700 hazai és külföldi kiállító ajánlatából válogathatnak a látogatók -- tájékoztatta lapunkat a rendező Hungexpo Rt. illetékese. A több mint 12 ezer négyzetméteres kiállítási területen kilenc magyar régió és 46 ország utazási irodája, illetve idegenforgalmi hivatala ad ízelítőt a képviselt tájegység, illetve nép kultúrájából, szokásaiból. Az előző évihez képest tovább bővült a külföldi kiállítók köre. Az idén először vesz részt a szakmai vásáron Banglades, Jordánia, Líbia, Luxemburg, Mauritius és Montenegró.
A kiállítás idei díszvendégei: a Tisza folyó és a mediterrán játékoknak otthont adó Tunézia.
Az Utazás kiállítás szakmai napján, március 21-én első ízben rendezik meg a Magyar Turizmus Rt. és a Hungexpo Rt. közös szervezésében hazánk legjelentősebb beutaztató workshopját, a "Welcome To Hungary"-t.
Tizedik évfordulóját ünnepli a hajózást és vízi sportokat kedvelők évadnyitó rendezvénye, a Budapest Boat Show. A kiállítási terület nagysága és a kiállítók száma minden eddigit felülmúl, a közel 100 kiállító 3100 négyzetméteren mutatkozik be. Kínálatukban a vitorlás jachttól az evezős csónakon át a legmodernebb jetskiig minden megtalálható.
Míg a Boat Show-n a hajóké, a sportkiállításon az idén is a kétkerekűeké a főszerep. Eddig 95 kiállító jelentkezett be, és mintegy 2500 négyzetmétert foglalt le. A legnagyobb arányban a kerékpárokat és kiegészítőket gyártók és forgalmazók vannak jelen, ugyanakkor nőtt a búvárfelszereléseket, sportruházatot, hegymászó-felszereléseket bemutató cégek száma.
A 2 ezer négyzetmétert elfoglaló FeHoVa-n (fegyver, horgászat, vadászat) kiállítók ajánlatának meghatározó része a vadászathoz kapcsolódik, mivel a fegyverek, vadászterepek, növény- és állatvilág bemutatója, illetve a vadásztúrákat kínáló utazási irodák kötötték le a legnagyobb területet. A FeHoVa idei különlegességét két dél-afrikai kiállító jelenti, akik szafarikirándulásokkal és az őslakosok kézműves munkáival várják a látogatókat.
Tavaly közel 112 ezer látogató kereste fel a kiállítást, s a szervező Hungexpo Rt. az idén is hasonló érdeklődésre számít.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.