BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üdülőhelyi igazgatóságok kellenének

Az eddigi marketingfeladatokra fordított éves keret tízszeresére és a jelenleginél sokkal hatékonyabb munkára lenne szükség ahhoz, hogy a Balatonon és környékén fellendítsék az idegenforgalmat -- véli Fekete György. A Danubius Hévízi Önálló Egységének igazgatója, a Magyar Szállodaszövetség alelnöke szerint újra fel kellene állítani a korábbi üdülőhelyi igazgatóságokat.

A jelenleginél jóval hatékonyabb marketingmunkára lenne szükség ahhoz, hogy a Balaton és környéke vendégkörét bővítsük, s ezen belül a jelenleginél fizetőképesebb rétegeket hódítsuk meg a magyar tenger számára -- hangsúlyozta Fekete György. Ehhez persze a regionális marketingigazgatóságok részére a költségvetésből tavaly elkülönített összegnek a tízszeresére lenne szükség.
Addig, amíg a Magyar Turizmus (MT) Rt. úgy fogadja el az igazgatóságok éves marketingtervét, hogy az egyes feladatok mellé nem rendelnek pénzeszközöket, csak "álmokat" lehet megfogalmazni -- tette hozzá az alelnök.
Az sem szerencsés, hogy az ország különböző részein működő igazgatóságok egyforma összeget kapnak, noha óriási eltérések vannak az egyes térségek látogatottságában, nagyságában és a szükséges fejlesztésekben.
Problémát jelent, hogy a kistérségek és a Balaton-parti városok önálló marketingprogramjai nincsenek összehangolva. Így az átfedések miatt fölösleges kiadások keletkeznek. A szakember szerint nem megfelelő a szakmai munka sem. A térségek megpróbálják egymás programjait lemásolni, ami gyakran nem tesz jót az adott településnek, hiszen minden Balaton-parti falunak, városnak más az adottsága, s így a vendégköre is. Míg egyes helyekre, például Keszthelyre inkább pihenési szándékkal érkeznek -- elsősorban az idősebb vendégek --, máshol a szórakozási lehetőségek széles kínálata vonzza a turistákat, főleg a fiatalokat. Ezért célszerű lenne a helyi adottságokat figyelembe venni a marketingterv elkészítésekor, különben a törzsvendégek esetleg elpártolhatnak a rendszeresen felkeresett üdülőhelytől. Jó példa erre a sörfesztivál, amely nem Hévízre való, mert túl zajos és megzavarja a pihenni vágyókat. Fekete György szerint a tó körüli kínálatot sokkal határozottabban el kellene különíteni.
A turizmussal kapcsolatos legfontosabb helyi döntéseket nem az önkormányzatoknak kell meghozni. A legtöbb helyen ugyanis nem idegenforgalmi szakemberek ülnek a testületben. A jelentősebb településeken működő idegenforgalmi bizottságok csak tanácsadó testületek, és nincsenek jogkörökkel felruházva. A szállodaszövetség alelnöke szerint újra fel kellene állítani az utoljára a háború előtt működött üdülőhelyi igazgatóságokat. Feladatuk a város idegenforgalmi életének irányítása lenne, s nem kötődnének a négyéves választási ciklushoz.
Az igazgatóságok felállítása különösen fontos lenne a gyógyturizmusukról híres településeken, valamint a kiemelt üdülőhelyeken. Németországban és Ausztriában egyébként ma is működnek ilyen igazgatóságok. A Széchenyi-tervben ugyan szerepel ezek létrehozása, de ehhez előbb az önkormányzati törvényt módosítani kellene.
Fontos, hogy a Balaton-parton csak minőségi fejlesztéseket végezzenek -- hangsúlyozta Fekete György. Nem lenne szabad körbeépíteni a tavat, mert elveszti azt a falusias, kisvárosias hangulatát, ami miatt sokan felkeresik. Az északi parton jelenleg is hatalmas építkezések folynak, pedig meg kellene őrizni a térség eredeti szépségét, kultúráját.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.