Tűzszünet alatt a forró kásáról

NEHÉZ-POSONY MÁRTON

ügyvédjelölt



Az valószínűleg csak reklámetikai kérdés, hogy ijesztgetheti-e egy érdekvédelmi egyesület a szoftverhasználókat a bilincs kattanásával arra az esetre, ha az illetőt illegális szoftverhasználaton érnék. Az meg feltehetően csak a sajtó termékeny asszociációs képességének gyümölcse, hogy a nevezett egyesületet ma az érdekeltek többsége "szoftverrendőrségként" ismeri.

Holott demokratikus jogállamunk egyik vívmánya éppen az, hogy a "rendőrség" szó csak a valóban arra felhatalmazott állami hatóságot illeti meg, amint a kényszerintézkedések alkalmazásának joga is, ez utóbbi ráadásul egy csomó eljárási szabályhoz kötve. Az alábbiakban ezt igyekszünk egy kicsit részletesebben megvizsgálni, de mindenekelőtt szükségesnek látszik tisztázni, hogy mitől lesz egy szoftver illegális.

Amint arról e hasábokon már volt szó, a jog védelemben részesíti az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotását, függetlenül attól, hogy a törvény külön megnevezi-e. Ez következik a polgári törvénykönyvnek a szellemi alkotásokat védelemben részesítő szabályaiból is, amelyeket a szerzői jogi törvény vált aprópénzre. Azt, hogy - néhány kivételtől eltekintve - bármely szellemi alkotás szerzői jogi védelem tárgya lehet, a szerzői jogi törvény azzal fejezi ki, hogy az egyes szerzői műveknek csak példálózó (nem kimerítő) felsorolását adja.

E felsorolásnak azonban kétségkívül egyik eleme a számítógépes programalkotás a hozzá tartozó dokumentációval együtt (gyűjtőnéven: a szoftver), függetlenül a megjelenési formájától.

A szerzői jog szabályai szerint a szerzőt megilleti az a jog, hogy szerzői minőségét feltüntessék, továbbá kizárólagos joga van arra, hogy a szoftvert hasznosítsa, vagy a hasznosítást másnak engedélyezze. Ez utóbbi (vagyoni) jogát átruházhatja.

A főszabály szerint tehát ellentétes a szerző kizárólagos hasznosítási jogával minden olyan magatartás, amely a hozzájárulása nélkül a szoftver felhasználására vagy hasznosítására irányul. Ilyen például az engedély nélküli másolat készítése és forgalmazása. Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket illegális szoftvereknek. Nyilvánvalóan indokolt az ilyen magatartásokkal szemben polgári és büntetőjogi úton is fellépni.

A szerző kizárólagos jogainak azonban vannak bizonyos korlátai. Az egyik, hogy a szoftver rendeltetésével összhangban álló másolás, átdolgozás, vagy bármely más módosítás elvégzéséhez nem szükséges a szerző hozzájárulása. A felhasználási szerződés azonban ettől eltérően is rendelkezhet. Nem lehet eltérni viszont attól a szabálytól, amely szerint a felhasználó egy biztonsági másolatot mindenképpen készíthet a szoftverről, ha az a felhasználáshoz szükséges.

Nincs szükség a szerző engedélyére a szoftver olyan tanulmányozásához sem, amelynek célja, hogy a felhasználó a szoftver alapjául szolgáló elvet vagy elgondolást megismerje (hiszen ezek önmagukban nem lehetnek szerzői jogi oltalom tárgyai). Bizonyos feltételekkel a szoftver kódja többszörözhető is (ha ez más szoftverekkel való együttes futtatás érdekében szükséges), de ez sem irányulhat a szerző jogainak csorbítására (például azzal, hogy alapjain egy másik szoftvert fejleszt ki a felhasználó).

Ezek áttekintése után képzeljünk el egy vegytiszta szituációt. A felhasználó beballag a számítástechnikai boltba, és vásárol például egy adatbázis-kezelő szoftvert. Kifizeti, az irodájában némi izgatottsággal bepötyögi az install.exe parancsot, és - ideális esetben - gond nélkül használja kedvenc programját.

Kiderül azonban - hogy hogyan, az egy másik kérdés -, a szoftver egy illegálisan másolt, úgy is mondhatnánk, kalózpéldány, s ezért a szoftver szerzője (illetve a vagyoni jogokat gyakorló cég) polgári peres úton óhajt elégtételt venni. A bíróság zeneszóval megítéli számára az elmaradt felhasználási díjat meg némi kártérítést, kamatokkal együtt, plusz a perköltséget, egyben eltiltja a felhasználót az illegális példány további használatától.

A szoftvercég számára ezzel a jogvita megnyugtatóan zárult, hiszen a vagyoni jogain esett sérelmet a bíróság orvosolta. De mit tegyen a felhasználó, aki abban a hiszemben vásárolt, hogy "tiszta cuccot" vesz?

Kiderült, hogy olyasmit vett meg, amihez jogszerűen nem juthatott volna hozzá. Nos, rajta a polgári jognak az úgynevezett jogszavatosságra vonatkozó szabályai segítenek. A jogszavatosság azt jelenti, az eladó felelős azért, hogy az adásvétel tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan joga, amely a vevő tulajdonszerzését kizárná vagy korlátozná. (Eltérően az úgynevezett kellékszavatosságtól, amelynek alapján a dolognak rendelkeznie kell minden, a jogszabályokban előírt és rendeltetése szerint a szerződés tárgyát képező tulajdonsággal.) Ha az eladó nem tud eleget tenni e szavatossági kötelezettségének, a vevő végső soron elállhat, és követelheti kárának megtérítését. Ha azonban az eladó jóhiszemű volt, tehát maga sem tudta, és az elvárható gondosság mellett nem is kellett tudnia, hogy a szoftver illegális, akkor a vevőnek csak a szerződés megkötéséből eredő kárát kell megtérítenie (mindenekelőtt a vételárat). A teljes kárt (például a szoftvercég elmaradt hasznát) a rosszhiszemű eladótól (aki tudta, vagy az elvárható gondosság mellett tudnia kellett arról, hogy a szoftver nem jogtiszta) lehet követelni.

Ez azonban csak a polgári jogi része a kérdésnek. A szerzői jogok megsértése azonban büntetőjogi szankciót is maga után vonhat. A bűncselekmény alapformájának két változata van: az egyik, amikor vagyonszerzési célzattal követik el (ha ez a cél nem bizonyítható, nincs bűncselekmény), a másik, amikor a cselekménnyel vagyoni hátrányt okoznak (ez utóbbi gondatlanul is elkövethető). A két változat akár egymás mellett is megállapítható.

A bűncselekmény elkövetési magatartása a szerző szerzői jogainak megsértésében áll. Ez azt jelenti, hogy éppúgy elköveti a bűncselekményt az, aki más művét jogosulatlanul nyilvánosságra hozza (s ezzel egy személyhez fűződő jogot sért meg), mint az, aki például illegálisan lemásol egy szoftvert, vagy a kalózmásolatot terjeszti (tehát aki a vagyoni jogokat veszi semmibe). A cselekmény minősítése többnyire az okozott vagyoni hátrányhoz igazodik, az alapeset legfeljebb két évig tartó szabadságvesztéssel, a legsúlyosabb eset pedig (amikor az okozott vagyoni hátrány meghaladja a félmilliárd forintot) kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Más kérdés, hogy a cselekmény alapvetően a szándékos elkövetés esetén büntetendő. Ez azt jelenti, hogy az elkövetőnek tudnia kell azt, hogy például a szoftver kalózmásolat. Ha tehát ez a körülmény nem bizonyított, akkor nem lehet az elkövetőt felelősségre vonni. A vádlott hivatkozhat arra, hogy nem volt tisztában a szoftver illegális eredetével, s ennek az ellenkezőjét az ügyészségnek kell bizonyítania. Igaz, hogy a gyakorlatban az olyan körülményekből, mint például a feltűnően alacsony ár, általában levonják azt a következtetést, hogy a vádlott precízen tisztában volt az áru eredetével.

Ismét más kérdés, hogy a cselekménynek van gondatlan alakzata is, de emiatt csak akkor büntetendő (legfeljebb egyévi szabadságvesztésre) az elkövető, ha a vagyoni hátrány (és ez esetben mindegy, mekkora) ténylegesen bekövetkezett, mégpedig okozati összefüggésben az elkövető gondatlanságával.

A gondatlanságnak két alakzata van: a tudatos gondatlanság és a hanyagság. Az egyik jelentése szerint az elkövető ugyan előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. A másik szerint a következményeket éppen azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. Nyilvánvaló, hogy szerzői jogok megsértése esetén a hanyagság jöhet csak szóba, márpedig azt esetenként kell vizsgálni, hogy például egy szoftverforgalmazónál, illetve egy felhasználónál meddig terjed a "tőle elvárható" figyelem vagy körültekintés.

Ennél is érdekesebb kérdés, hogy a jogsérelem hogyan derül ki. Az üzleti világban létrejövő kapcsolatok szövevényes hálójában erre számtalan lehetőség kínálkozik, csak egy fogalom tűnik nehezen értelmezhetőnek: ez pedig a szoftverrendőrség. A magát bilinccsel reklámozó, egyben azonban tűzszünetet hirdető civil szervezet honlapjáról kiderül, hogy tagjai látogatást tesznek cégeknél, leveleznek velük, illetve a rendőri és az adóhatóságnál eljárásokat kezdeményeznek.

Ezzel kapcsolatban az alábbiakra érdemes felhívni a figyelmet. A nevezett civil szervezet semmiféle hatósági jogosítvánnyal nem rendelkezik. Ennélfogva az általuk kezdeményezett látogatás lehetővé tétele, úgyszintén a leveleikre való válaszadás önkéntes, senkinek sem kötelező.

A rendőrhatóság házkutatást csak bűncselekmény alapos gyanúja esetén és csak akkor tarthat, ha alaposan feltehető, hogy a házkutatás a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére, a bűncselekmény nyomainak felderítésére vagy tárgyi bizonyítási eszközök megtalálására vezet. Házkutatást tehát "csak úgy" még a rendőrség sem tarthat.

Az adóhatóság pedig az ellenőrzési tevékenységét kizárólag az adókötelezettségek (bejelentés, bizonylatolás, bevallás, megfizetés stb.) teljesítésének ellenőrzése érdekében végezhet. Az adóhatóság tudomására jutott minden tény, körülmény, adat, valamint az általa kiadott határozat, igazolás stb. pedig szigorú adótitok.