BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magángépek reneszánsza

Sohasem volt könnyebb magángépet vásárolni, mint manapság: az elfoglalt vállalatvezetők anynyiból válogathatnak, mint égen a csillag. Nincs is jobb annál, mint kihajtani a város melletti eldugott kis repülőtérre, kikerülve a nagy nemzetközi légikikötők felé tartó autóáradatot és az ott kígyózó sort, és fellibbenni a kis lépcsőn, ahol már vár a behűtött pezsgőt kínáló hosztesz. Az ilyen gépekhez ugyanis rendszerint az is jár, márpedig a több milliárd dollár vagy euró sorsáról rendelkező vezérigazgatók joggal várják el a teljes kiszolgálást. Ennek legfőbb oka, hogy nem kevés pénzt hagytak a pénztárban, amikor megrendelték a járművet. Egy ilyen 10-15 személyes masina átlag 30-50 millió dollárba kerül, de a Boeing és az Airbus is gyárt olyat, amelyikért kétszer ennyit is elkérnek a berendezésnél használt technika, felszerelés és burkolóanyagok függvényében.

A Boeing például Flying Office-nek, vagyis repülő irodának keresztelte el legújabb gépét, amiben külön konyha, mosógép és fürdőszoba is található. A repülőgép egy feltöltéssel 14 ezer kilométerre képes eljutni, tehát szinte bárhová a földön. Egyes arab megrendelők olyan szőnyegeket tetetnek be a fedélzet folyosóira, amelyek képesek elfordulni Mekka felé, ha az ima idejében - a gép iránya miatt - éppen nem arra állnának. Mások azt kérik, hogy legyen minden csupa bőr vagy csupa selyem, esetleg mahagóniborítású. Csak pénz kérdése.

Az egyik legismertebb magánutazó Frank Williams, a Forma-1-es Williams csapat névadó tulajdonosa. Az öreg motoros egy Dessault Falcon 900-zal járja az égi világot, és mindig rendkívül siet. Nem is csoda, hiszen évente 16 futamon vesz részt, s ez ugye azt feltételezi, hogy hihetetlenül gyorsan kell helyet változtatni két futam között. A téli holtszezonban sorra felkeresi a cég telephelyeinek otthont adó hat európai és két észak-amerikai országot, illetve különböző nemzetközi tárgyalásokat vezet más helyszíneken. A gépet öt éve vették, akkor hároméves volt. Most évente 800-900 ezer fontot költenek a fenntartására. Egyelőre tehetik, hiszen a csapatot működtető vállalat több mint 100 millió fontos bevételt ér el évente.

A nagy légitársaságok közül a Lufthansa egyebek között a svájci PrivatAirrel alakított ki szorosabb kapcsolatot. Május közepétől a svájci cégen keresztül Münchenből Newarkba, júniusban pedig Düsseldorfból Chicagóba indulnak járatok. A 48 üléses Business Jet repülőgépek nonstop összeköttetést biztosítanak a németországi és az egyesült államokbeli üzleti régiók között.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.