BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Széles sávon szörfölnek a levegőben is

Régen várt szolgáltatást vezetett be először a Lufthansa, majd kisvártatva a British Airways: néhány hete tízezer méter magasból is internetezhetnek és elektronikus levelet is küldhetnek az utasok egy-két kísérleti járaton. A tömeges elterjesztés a tavaszi hónapoktól kezdődik és folyamatosan bővül más járatokkal is.

A Lufthansa 418-as számú, Washingtonba közlekedő járata 2003. január 15-én jóval többet nyújtott utasainak, mint egyébként. Amikor a Boeing-747-400 "Sachsen-Anhalt" járat Frankfurtban a magasba emelkedett, világpremierre került sor, ami a globális légi közlekedésben új korszakot nyitott meg azzal, hogy - a FlyNet három hónapos kísérleti alkalmazása alatt - nagy sebességű szélessávú internet-hozzáférést biztosít.

A Lufthansa és a "Connexion by Boeing" közös, nagyszabású műszaki projektje 2001 júniusában indult. A német légitársaság az idén márciustól mind az 55 repülőtéri csarnokát ellátja WLAN internet-hozzáféréssel a Vodafone D2 együttműködésével. Az utasok így még átszállás közben is élvezhetik a modern és gyors kommunikációban rejlő előnyöket: internetkapcsolatot a fedélzeten és az átszállás ideje alatt.

Minden utas április 15-ig térítésmentesen használhatja a szolgáltatást a Frankfurt és Washington közötti járatokon. A FlyNet portál, amelyet a Tomorrow-Focus AG-vel együtt fejlesztettek ki, számos friss információt nyújt, beleértve a pénzügyekről, utazásról és életmódról szóló híreket csakúgy, mint a Lufthansa Miles & More-ral, termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos információit. A vállalat műholdon keresztül folyamatosan frissíti a legfontosabb híreket és a célállomás régiójának információit. A későbbiekben az internet-hozzáférés várhatóan 30 és 35 euró közötti összegbe fog kerülni járatonként.

A British Airways ugyancsak a Boeinggel kötött szerződést. A britek egy átfogó közvélemény-kutatást végeztek az új rendszer bevezetése előtt. A szigetországi légitársaság nemcsak a fedélzeti, de a hagyományos elektronikus szolgáltatási portfólióját is továbbfejlesztette. Megújult a British Airways nemzetközi honlapja és az egyes országok internetes megjelenése is. A cég internetes helyi oldalain az online helyfoglalási rendszer közvetlenül érhető el, és azon már szerepel a 2002 szeptemberében bejelentett díjszabásstruktúrában meghatározott legkedvezőbb ár is, amellyel a British Airways az olcsó légitársaságok egyik legfontosabb versenyelőnyére, az egyszerű, gyors és könnyen átlátható árképzésre igyekszik választ adni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.