BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új és régi programok a turisztikai palettán

Pár éve egyre gazdagabb kínálattal jelennek meg az egyes turisztikai régiók, s egyre határozottabb a törekvés a hagyományteremtésre. A kínálatban jelentős arányt képviselnek a kulturális-művészeti események, ám számos izgalmas és látványos sportversenyre, a történelmi hagyományokra épülő eseményekre is el lehet látogatni a következő hetekben, hónapokban.

Budapesten már hagyományosan megrendezik az őszi fesztivált, ahol kortárs művészek új irányzatai számára biztosítanak bemutatkozási lehetőséget. Így aki a ma élő művészek legfrissebb alkotásaival kíván megismerkedni, mindenképpen látogasson el a mintegy kéthetes programsorozatra.

Vidéken egy-egy program megalkotásánál a szervezők próbálnak a térség hagyományaira építeni, s így vonzani a látogatókat, s van, ahol teljesen újszerű eseményekkel próbálkoznak hagyományteremtő szándékkal. Az érdekességek között elsőként említhető - s nem csak a kislányos szülőknek - a győri babakiállítás, ahol a Kárpát-medence babakészítő művészeit, e mesterség szerelmeseit látják vendégül. A kiállított darabok között a hazai és külföldi gyűjtemények ritka darabjai is megtekinthetők. Színes forgatagot ígér a bábolnai kukoricafesztivál, ahol a kukorica ürügyén számos művészeti ág képviselői csalogatják a vendégeket.

A programokról részletesebb információk olvashatók a Magyar Turizmus Rt. honlapján, a www.hungarotourism.hu olda-lain. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.