Szoftverrégészek

Az, hogy a múlt eseményeiből sokat tanulhatunk, aligha vitatható. Ezt az elvet azonban eddig nemigen lehetett hasznosítani a szoftvergyártásban, különösen mert a kisebb módosításokat gyakran a programozók csak emlékezetükre támaszkodva, „csuklóból” hajtják végre. Csakhogy a legtöbb program számtalan kisebb modulból épül fel, s ezek közt a kapcsolat nem lineáris. A bonyolult hivatkozási rendszer könnyen összeomolhat, ha egy részletet – mindössze egyetlen öszszefüggésre koncentrálva – elhamarkodottan módosítanak. A Saarlandi Egyetemen kidolgozott új megoldás azzal igyekszik stabilabbá tenni a programokat, hogy azok létrejöttét vizsgálja. Az informatikusok – akár a régészek – a hátrahagyott nyomokat vizsgálják. A fejlesztési naplókból statisztikai módszerekkel ábrákat készítenek, amelyek megmutatják, hogy az összetartozó részeket egymástól függetlenül vagy összefüggő blokkokban szokták módosítani. Jól láthatók a különösen gyakorta módosított részek is, amelyek a leggyengébb láncszemek lehetnek a kódban.

Mivel egy hatalmas program minden sorát lehetetlen ellenőrizni, az ilyen ábrák segítenek kiválasztani tüzetes tesztnek alávetendő, legkockázatosabbnak tűnő elemeket. Noha hibakereső rendszereket korábban is terveztek, azokat mindeddig nehéz volt tesztelni, mert a fejlesztések zárt ajtók mögött zajlottak. A nyílt forráskódú rendszerek megjelenésével azonban minden részlet publikussá vált. VG