BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felélednek a múlt századi hagyományok

Hullám. A golf Magyarországra csak a XX. század elején ért el, gróf Andrássy Gézának köszönhetően. 1910-ben alakult meg a Budapesti Golf Club, amely később Magyar Golf Club néven lett ismert. Az 1920-as évekre a magyar golf az európai élvonalba emelkedett a számos egyéni és csapatversenyt megnyert férfi és női játékosoknak köszönhetően.

A múlt század közepére viszont nemkívánatos sporttá vált az akkori politika miatt, csak a 70-es években fogadták el és próbálták újraéleszteni. Ez a 90-es évektől, úgy néz ki, sikerült is, sorra nyílnak a klubok Magyarország különböző részein, és több nemzetközi versenynek is otthont adnak, ezzel is visszaemelve hazánkat a népszerű országok közé.

A Magyar Golf Szövetség természetesen a játék népszerűsítésére törekszik. Portálján olvastuk, hogy Gamsz László, a hencsei golfpálya képviselője, akit nemrég választottak meg az elnökség tagjának, friss erőként szeretne ezért tenni. „Nagy kihívást és lehetőséget látok ebben, mivel célom növelni a vidéki pályák, valamint a vidéki golfozók számát, mindezt a szövetség eszközeinek segítségével” – fejtette ki.

Továbbá azt is reméli, hogy megválasztásával a hencsei pályán is tud majd fejleszteni, s gyorsabbá és folyamatosabbá válik a kommunikáció a pálya tulajdonosai és a szövetség között. „Remélem, hogy az a program, amelyet beindítunk az idén, fejleszteni és népszerűsíteni fogja a helyi golféletet a Kaposváron, Pécsen és ezen városok vonzáskörzetében élők között. Nemsokára nyílik Kaposváron egy gyakorlópályánk, ennek a marketingmunkájához a szövetség hozzá tud járulni.” VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.