BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógykezelés hitelből, adókedvezménnyel

Fizetés másként. Elsősorban a belföldi forgalom bővülését, a vendégéjszakák számának növekedését és a tartózkodási idő megnyújtását várják a hévízi NaturMed Hotel Carbonában az OTP Bankkal közösen kidolgozott hitelkonstrukciótól. Mint Lukács Ferenc, a négycsillagos szálloda vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a kölcsön révén akár nulla forint befizetéssel is el lehet tölteni egy- vagy többhetes gyógyüdülést. A termék egészségpénztári tagsághoz kapcsolható, amelynek révén adókedvezmény is igényelhető. Az új konstrukciót az Utazás 2008 kiállításon mutatták be, Lukács Ferenc tájékoztatása szerint nagy sikerrel.

A hitelt minimum egyhetes gyógyüdülésre vehetik fel, egyelőre belföldi vendégek. A folyósítási feltételek megegyeznek az áruhitelnél megszokottakkal, ám a kamat annál kedvezőbb: az OTP Egészségpénztár tagjai számára a THM 20, egyéb ügyfeleknek 22 százalék. Egyelőre három futamidőre, 12, 18 és 24 hónapra ajánlják ki a konstrukciót, de az igények függvényében ez rugalmasan változhat – hangsúlyozta a vezérigazgató. Egy egyhetes gyógyüdülés márciusban 125 300 forintba kerül a szállodában. Ha ezt hitelből fizeti a vendég, egyéves törlesztésnél kicsit több mint 12 ezer forint havi részlettel kell számolni.

(A pontos összegekről lásd a táblázatot.) S az egészségpénztári tagok – a szolgáltatás értékének maximum 30 százalékáig – adókedvezményt is igénybe vehetnek. A kölcsönt a szállodánál kell kérni. A fizetendő árnál mindig az aktuális szezonnak megfelelő tarifát alkalmazzák, s beszámíthatók az egyéb kedvezmények.

A vezérigazgató szerint a lehetőség az üdülési csekkhez hasonló ösztönző erő lehet. A hitel segítségével az is el tud menni a szállodába, aki korábban nem tehette meg ezt. Aki pedig eddig egy hetet engedhetett meg magának, lehet, hogy tovább marad – hangsúlyozza a házát folyamatosan újító szakember, aki a piac egészét tekintve jelenleg sem panaszkodhat az eredményekre.

A NaturMed Magyar Minőség Díjat nyert, tavaly júliustól akkreditált gyógy- és wellness-szálloda. A tulajdonosok (magyar magánszemélyek) 2000 óta mintegy 5 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket. Mára a lehetőségek igen széles palettáját kínálja a létesítmény. A 200 éves hévízi gyógykultúrára épülő szolgáltatásokat természetgyógyászattal egészítik ki. Ehhez kapcsolódik a wellness, számos egyedi lehetőséggel. Mint például a francia Thalasso technológia, amelynél tengerből kinyerhető alapanyagokat használnak fel a terápiákhoz. Ma már a módszernek nem csak balneológiai felhasználása folyik: 2007 májusában megnyitott az Esteticum Beauty szalon is a házban.

A 262 szobás, négy hektáron elterülő létesítmény nettó (irodák jutalékától megtisztított) árbevétele tavaly 2,1 milliárd forint volt, ennek alapján a ház a kilencedik legnagyobb forgalmú hotel Magyarországon. A foglaltság éves szinten elérte a 85 százalékot. A gyógyüdüléseknél az átlagos tartózkodási idő 10,5, a wellnesspihenéseknél 3 nap volt 2007-ben. A vendégek mintegy fele német gyógyulni vágyó, ők egészségpénztárakon keresztül érkeznek. Sok a francia és orosz látogató, de többen jönnek Norvégiából, Lengyel- és Svédországból, valamint Angliából is. A belföldi vendégeknek a forgalom mintegy negyede köszönhető. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.