BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a nyárra gondolunk

Jól indult az év az utazási piacon, ám a szegmens szereplői nem túl optimisták. A tavalyi kiábrándítóan rossz esztendő után nagy fellendülést 2008-tól sem várnak. Jó, ha megáll vagy mérséklődik a visszaesés – fogalmazták meg többen is.

Élénkülő kereslet jellemezte az év eddig eltelt részét – emeli ki Simon András, a Chemol Travel cégvezetője. Mind többen foglalják le a first minute akciók keretében útjukat, részben a kedvezmények miatt, részben azért, mert ilyenkor még a teljes kínálatból lehet választani. A szokások e változása volt az egyik oka annak is, hogy az Utazás kiállítást az idén az eddig megszokottnál egy hónappal korábban, február végén rendezték meg – jelezte a szakember.

Meglepően jól sikerült az Utazás kiállítás az idén– közölte a Világgazdaság érdeklődésére Zám Tibor, a kizárólag repülőutakat szervező Best Reisen cégvezetője. Talán nem volt több érdeklődő, mint egy évvel korábban, de aki jött, az célirányosan, azért látogatott el a rendezvényre, hogy le is foglalja az útját. Az esemény idején tíz gép telt meg, a teljes hálózat mintegy 1500 utat értékesített – tette hozzá. A jó indulás a szakember szerint a korábbi időpont mellett a több reklámnak volt köszönhető. Emellett a Best Reisen különleges akciókat is kínált: a gyermekes családokat megcélzó Dino Club az idén lesz tízéves, ez alkalomból 10 százalékkal olcsóbban árulták az ilyen programokat.

A Neckermann is ünnepel. A piacvezető utazási iroda 15 éve jelent meg Magyarországon, s ennek megfelelő mértékű kedvezménnyel indították 2008-at, sikerrel. Békefi Veronika ügyvezető igazgató érdeklődésünkre elmondta: a tavalyinál lényegesen nagyobb kapacitást értékesítettek eddig. Ebben persze jelentős szerepe van annak is, hogy az idén korábban kezdték az eladást. Egyes katalógusok már tavaly decemberben megjelentek. Lényeges változás az is, hogy a folyamatosan bővülő kínálatot szegmentált, a különböző igényeknek megfelelő katalógusokkal kívánták még vonzóbbá tenni. Az eddigi klubszállodák népszerűsítése érdekében pedig létrehozták a Klub Oázist. Előtérbe helyezték a sportos, egészséges jelleget. A cég a nyáron hét külföldi helyszínen nyolc klubszállodába várja majd a vendégeket.

Karácsony előtt jelent meg katalógusaival a Magyar TUI is. Az utazásszervező óvatosan, a tavalyi teljesített utaslétszámnak megfelelően tervezte az idei évet. Nemes Mariann értékesítési igazgató lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az előfoglalási és kiállítási kedvezmények meghozták az eredményt: az értékesítés nagyságrendje hasonló az egy évvel korábbihoz. Bővült a Gulet Holiday Club kínálata: az idén már öt célterületen hét szálloda várja magyar nyelvű miniklub-animátorokkal az érdeklődőket. Az utazásszervező reagált a 10-11 éjszakás tartózkodásokat célzó piaci keresletre, de új réteget is megcéloz az idén. A TUI Prémium katalógusba exkluzív, 5-6 csillagos szálláshelyeket és szolgáltatásokat gyűjtöttek egybe. Ezen ajánlatoknál a csomag az egyedi igények alapján, rugalmasan változtatható (időtartam, légitársaság, szobatípus), s ami kapcsolódik hozzá, az mind személyre szól: privát transzfer, útikönyvek, meglepetések.

Dupla annyi katalógust osztottak szét az idei kiállításon a Kartago Tours munkatársai, mint egy évvel korábban – jelezte Hajducsi Tamás marketingigazgató. A lefoglalt utak száma azonban nagyjából megegyezik az előző évivel – tette hozzá.

Az útirányokat illetően nagyon sok újdonságot nem hoz a nyári szezon. A Chemol Travellel felfedezhetővé válik például Madeira egy új szigete, Porto Santo, amelynek a térségre egyébként nem jellemző homokos tengerpartja van. Az ötkarikás játékoknak köszönhetően ugyanakkor több a kínai ajánlat. A pekingi olimpia hivatalos utaztatója, a Pegazus mellett több iroda is visz utasokat a távol-keleti térségbe. A megszokott úti célok közül a legkedveltebbek – ahogy Békefi Veronika fogalmaz – a legfeljebb két-három órás repülőúttal megközelíthető térségek: Törökország mellett a görög szigetek, a bolgár tengerpart, illetve a spanyol üdülőhelyek. A választásnál elsődleges szempont a tengerpart, de egy-két napos városnézésre is beneveznek az utasok. Kevésbé sláger 2008-ban a TUI-nál Görögország. Nőtt az érdeklődés ugyanakkor Ciprus iránt. A spanyol térség kereslete kicsit jobb az egy évvel korábbinál, Bulgária, Tunézia, Törökország a tavalyival megegyező szinten mozog. Ez utóbbi térséget illetően azonban Nemes Mariann szerint egyelőre túlkínálat figyelhető meg, amely nem biztos, hogy jó hatással lesz a piacra.

A szezon korai indulása mellett az új tendenciák közül kiemelésre érdemes az online foglalások térnyerésére. Az egyszerűbb szolgáltatások (kizárólag szállás vagy repülőjegy-foglalás) mind nagyobb hányada bonyolódik a világhálón. Nő a körutak iránti kereslet. Az egy- és kéthetes utak mellett továbbra is bővül a 10-11 napos túrák piaca, és egyre többen igénylik az all inclusive szolgáltatásokat.

Tendenciák

Forrás: VG-gyűjtés

(a hazai utazási piacon)

Erősödött az előfoglalási szezon

Folytatódott az online foglalások térnyerése (szállás, repülőjegy)

Nőtt a kereslet a 10-11 napos utak és az all inclusive szolgáltatások iránt

Bővül a külföldön is magyar nyelvű szolgáltatást kínáló klubok közönsége

Csökkent az érdeklődés a nagyon olcsó utak iránt

(a hazai utazási piacon)

Erősödött az előfoglalási szezon

Folytatódott az online foglalások térnyerése (szállás, repülőjegy)

Nőtt a kereslet a 10-11 napos utak és az all inclusive szolgáltatások iránt

Bővül a külföldön is magyar nyelvű szolgáltatást kínáló klubok közönsége

Csökkent az érdeklődés a nagyon olcsó utak iránt-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.