BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vidékre tartanak az írek

Keszthely önkormányzatának küldöttsége a tavasz elején Írországba utazott, hogy új testvérvárosi kapcsolatokat alakítsanak ki Sligo városával. A látogatás egyik oka: „Az önkormányzat örülne, ha a belföldi turizmus élénkülése mellett ismét megindulna a külföldiek áramlása a Balatonhoz” – nyilatkozta Ruzsics Ferenc polgármester. A térségbe elsősorban angol nyelvterületről várják az új vendégeket. Sligo delegációja már korábban meghívást kapott Keszthelyre, a mostani viszontlátogatás remélhetőleg utat nyit annak is, hogy a kulturális kapcsolatok fejlesztése mellett szállodai és ingatlanpiaci lehetőségek iránt is felkeltsék az ír befektetők érdeklődését. A beruházások összértéke hosszú távon több milliárd forintban mérhető.

A város elsősorban négycsillagos szállodák fejlesztésében lát lehetőséget, amelyekre egyre nagyobb az igény a balatoni térségben. Nagyon sok hotelberuházás az egyre-másra szaporodó golffejlesztések részeként vagy ahhoz szorosan kapcsolódóan jön létre a Balaton, illetve a főváros környékén.

Ingatlanpiaci szakértők szerint az ír kapcsolatok fejlesztésére az is okot adhat, hogy ők az egyik legaktívabb befektetők a magyarországi vidéki térségekben. Bicskén például 75 milliárd forintos beruházással készül a Budapest Gate projekt, amelyen villák és lakóházak mellett ötcsillagos szálloda és világversenyekre is alkalmas golfpálya is lesz majd. A pályát még az idén füvesítik, a lakások építését szeptemberben kezdik. Összesen 450 társasházi lakás és 360 villa lesz, a második ütemben (2012-től) lehet szó a 220 szobás hotelről, majd az irodákról és az üzletekről, valamint a Mini Magyarország tematikus park felépítéséről. A projektfinanszírozót még nem választották ki, több bankot fognak versenyeztetni.

Ugyancsak ír befektetők építik a zalacsányi, látványosnak ígérkező golfcentrumot. A Zala Springs golf- és wellnessüdülőparkban helyet kap majd egy gyógyfürdő, valamint a pálya környezetében luxusvillák és -lakások épülnek.

A beruházó Royal Balaton Golf & Yacht Zrt. vitorláskikötőt és golfrezidenciákat is tervez a Balatonudvari és Örvényes között található, már működő Royal Balaton Golf Club mellé. A 133 hajó befogadására alkalmas kikötő Balatonudvari-Fövenyesen valósul meg. A kikötőhelyeket vízzel, villannyal, kábeltelevízióval és internet-csatlakozási lehetőséggel látják el. A jachtklub 1000 m2 kiterjedésű szárazföldi létesítményével, szolgáltatásaival, apartmanházával, éttermével 2009 tavaszán nyitja meg kapuit.

A villapark-beruházás keretében a golfpálya tórendszerének partján a pályára és a Balatonra néző, 75 luxus-golfrezidencia épül, tervezett kezdési dátuma 2008. II. negyedév. A gyakorlópálya és a klubház 2007. július 1-je óta várja a gyakorolni, tanulni vágyókat. A 18 lyukú pálya hat szakasza zárt körben már alkalmas játékra, azonban a 18 lyuk megnyitására a 2008-as szezon kezdetekor kerül sor.

Vonzónak tűnnek a már korábban felépített, golfhoz kapcsolódó létesítmények is Magyarországon. Elég, ha arra gondolunk, hogy a 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Dare csoport az irányítása alatt lévő Taverna csoporton keresztül tavaly októberben felvásárolta a Radisson SAS által üzemeltetett bükfürdői szállodát és golfklubot.

A négy egységből álló komplexumban és ezzel együtt a 12 milliárd forint értékű ingatlanportfólióban van a 208 szobás luxushotel, továbbá a szállodához kapcsolódó, európai szintű, 18 lyukú golfpályás Birdland Golf & Country Club és a 170 luxusapartmant tartalmazó Birdland Villapark.

A régi-új elnök

Sugár Andrást a Magyar Golf Szövetség február végi közgyűlésén további öt évre megválasztották elnöknek.

A tagok egyhangúlag támogatták Sugár András azon javaslatát, hogy az elnökség létszáma 15 főre emelkedjen, s a tagszervezetek képviselőin kívül különböző szakmai területek szakértői is bekerültek a vezetőségbe.

A tagok egyhangúlag támogatták Sugár András azon javaslatát, hogy az elnökség létszáma 15 főre emelkedjen, s a tagszervezetek képviselőin kívül különböző szakmai területek szakértői is bekerültek a vezetőségbe.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.