BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Egy rossz ütés csak öt lépésig tarthat!”

A Magyar Golf Szövetség 2009-ben szenior Európa-bajnokságot, 2010 vagy 2011-ben pedig junior masterst rendez Magyarországon – tudtuk meg Sugár Andrástól, a Magyar Golf Szövetség elnökétől.

A golf elit sportnak számít. Nem érzi cikinek azt a felhívást, amely a honlapjukon olvasható: „Adója egy százalékával támogassa a fiatal kezdő golfozókat!”?

Jómódú emberek szegény szövetségéről beszélünk, és a sportban minden forintra szükség van. Nem eget verő összegről beszélünk. A vitorlásszövetség is ezt teszi, pedig ők sem „ágrólszakadtak”.


Hűha…

A szövetségi élet szervezéséhez pénzre van szükség, amelynek nagy részét a fiatalokra fordítjuk, hogy tanuljanak, versenyhez jussanak, utazzanak, rendszeresen sportoljanak, vagy hogy egyáltalán a pályáig eljussanak. A svédek – akik jóval korábban kezdték a golfélet szervezését – az iskolába is bevitték, mert az alapmozgásokat testnevelésórán is meg lehet tanítani. A legutóbbi két amatőr nyílt bajnokságot két magyar junior nyerte, annak ellenére, hogy a versenyzők hetven százaléka külföldi volt. A szövetség jövője a fiataljainkban rejlik.


Mekkora a golf utáni érdeklődés Magyarországon?

1989 óta újra az engedélyezett sportok közé tartozik. Az a negyven év kihagyás bizony meglátszik rajtunk. A környező országokban sehol nem szüntették be a golfozást a háború után, csak nálunk. A harmincas években pezsgő golféletről beszélhettünk, nagyon jó eredményekkel. Bízom benne, hogy a következő tíz évben újra tízezres nagyságrendű lesz a regisztrált amatőr golfozók száma.


És hol vannak a profik?

A profiknak önálló egyesületük van, és a golfszövetség tagjai. Fontos a jelenlétük, hogy minden pályán ott legyenek és oktassák a sportot. A profik szövetségének a tanítás mellett az a célja, hogy kilépjen a nemzetközé mezőnybe is. Ott pedig anyagi értelemben egészen más kategória a profizmus: díjak, költségek, utazás. Úgy érzem, olyan ez számunkra, mint a spanyol foci: szeretjük nézni, csak éppen nem vagyunk benne. Alapkérdés a generációváltás, az, hogy felnőjön egy olyan fiatal golfos nemzedék Magyarországon, amely képes arra, hogy a profik által oktatva nemzetközi eredményeket érjen el.


Világviszonylatban Tiger Woods a legjobban kereső élsportoló, a szponzori díjai messze meghaladják az öszszes többi sportágban szereplőkét. Magyarországon hogyan viszonyulnak a támogatók a golfhoz?

Ahogy az emberhez. Tiger Woods maga a golftörténelem, aki nemcsak a sportban, de emberileg is nagyot alakít. Tudja, hogyan kell a saját hullámvölgyéből kikerülni. Szerinte „Egy rossz ütés öt lépésig tarthat, aztán el kell felejteni!” Úgy tud örülni a sikereinek, mintha ma kezdte volna a pályát. Ritka adottság. Anno Egerszegi Krisztinára mondták, hogy „lebeg a vízen” – de napi húsz kilométert úszott le. Egy született tehetségről beszélünk, de emellett megtalálható a kemény munka és a nagyfokú családi támogatás. Tiger Woods apja négyévesen kezdte a fia golfoktatását, és következetesen végigvitte ezt az életpályát. Kevés szülő áldoz annyit az idejéből, hogy rendszeresen hozza-vigye a gyereket, és vele legyen a versenyeken is.


Amikor nincsenek nagy formátumú versenyzők, miért jó a szponzornak, hogy a hazai golféletet támogassa?

Egyrészt a golf társasági verseny, amelyben egyre nagyobb számban vesznek részt üzletemberek. A társaságképző erőben pedig megtalálható az összetartás is. Másrészt a golf sportértékének is nőnie kellene. A mostani gazdasági helyzetben azonban a cégek elsősorban az imázsépítésen próbálnak spórolni, ezért szűkül a szponzoráció lehetősége. A szövetség ennek ellenére teljesítette az éves tervet.


Az utazási irodák kezdik felismerni a golfturizmusban rejlő lehetőségeket. Ha országos szinten beindul a klubélet, felkeltjük az érdeklődést a megfelelő publicitással?

Az esély adott. Egyre több golfpályát építenek, és két éven belül – országos viszonylatban – megduplázódik a 18 lyukú pályák száma. A Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen összeállítottunk egy programot, mert azt látjuk, érdemes a golfturizmus fejlesztésére koncentrálni, összekötve egyéb turisztikai lehetőségekkel. Nem kérdés számomra, hogy az alpesi pályák festői szépsége vagy az alföldeken található pályák nyűgözik le inkább a turistákat. Mégis hozzánk jönnek. A büki pályán a rendszeres amatőr versenyzők több mint hatvan százaléka külföldi, de ez érzékelhető Tatán, Mária-völgyön, Gödön és máshol is. A golfozó tehetősebb fajta, szívesen költi el a pénzét exkluzív körülmények között.


Milyen együttműködést terveznek a külföldi klubokkal?

Együttműködünk a nemzetközi klubokkal. A környező országokkal eddig is jó kapcsolataink voltak, és szeretnénk kétoldalú megmérettetésre kivinni a fiatalokat. 2009-ben szervezünk egy szenior Európa-bajnokságot Tatán és Mária-völgyben. Harminc ország több mint háromszáz versenyzője érkezik Magyarországra, plusz a családtagok. Nagy kihívás számunkra a rendezési feladat, az országnak pedig hírnevet szerez az egyhetes rendezvénysorozat. Még nem tisztázódott, pontosan melyik évben, de 2010-ben vagy 2011-ben Magyarországon junior masters Európa-bajnokság is lesz. Az európai golfszövetségben örülnek a kezdeményezésünknek, újszerű megoldásként tekintenek rá, amely felpezsdítheti a magyar golféletet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.