Az egyik nemzetközi kutatás szerint globális átlagban minden ezer gépből közel kilenc fertőzött. A spammel legfertőzöttebb helynek Oroszország és Brazília számít, őket követi a sorban Törökország, Szerbia és Montenegró.
A spamek számának megugrása a szervezett bűnözői csoportok internetre „szakosodásának” eredménye, hiszen míg korábban a szoftverek sérülékenységét használták ki, ma olyan gyenge láncszemek felé vették az irányt, mint a levelezés, amelynek biztonságára a magánfelhasználók nem igazán ügyelnek.
A hackerek célpontjai mind nagyobb számban a csatolmányok, s olyan biztonsági lyukakat használnak ki, mint hogy a tulajdonos nem frissítette a víruskeresőjét, vagy éppen nem a megfelelőt használja.
Minek köszönhető a kéretlen levelek számának a megugrása? A magyarázat egyszerű: a széles sávú internetkapacitás, az egyre jobb operációs rendszerek, a nagyobb teljesítményű számítógépek lehetővé teszik, hogy világszerte több milliárd spam induljon „hódító” útjára – erre három-négy évvel ezelőtt még volt lehetőség. (A programok zöme egyébként kifejezetten azzal a céllal terjed, hogy a fertőzött rendszereket egy botnet hálózat részéve tegye, és ezáltal a támadóknak lehetőséget adjon a számítógépek erőforrásainak felhasználására.)
Egy másik kutatás ennél szerényebb eredménnyel zárult, „mindössze” 81 százalékos arányt hozott ki a kéretlen levelek arányát illetően. Igaz, az elmúlt esztendő vége némi javulást mutatott ezen a téren, ami a világ spamforgalmának jelentős részéért felelős McColo szerverhosting cég 2008. novemberi bezárásának eredménye. (A szakértők becslései szerint a cég naponta az amerikai felhasználókat célzó spamek háromnegyedét indíthatta útnak. Más feltételezések szerint a McColo a világ összes kéretlen levelének akár a 40 százalékát is küldhette.
Mindenesetre tény: a szolgáltatónál működő kiszolgálók kiiktatásával hatalmas méretű botnetek váltak elérhetetlenné a spammerek számára.) „Minden csoda három napig tart” – lehetne mondani, hiszen mostanra visszaálltak az arányok a tavaly november előtti szintre. A spamküldők láthatóan újraépítették a hálózatukat, s új módszereket használnak, amelyekkel kevésbé kitettek a lebukás veszélyének.
A bíróság szerint Schiefer egyúttal egy dán médiavállalatot is átvert, amelynek azt ígérte, negyedmillió felhasználóhoz juttatja el legálisan egy hirdetett termék reklámját pop-up ablakban. A vád összesen 60 év büntetést kért Schieferre, ám végül csak négy évre ítélték.
Munkatársunktól Börtön a botnetért A Los Angeles-i szövetségi bíróság néhány hete négy év börtönre és 19 ezer dollár kártérítésre ítélt egy 27 éves fiatalembert. A vád szerint John Schiefer – aki korábban egy informatikai biztonsággal foglalkozó cég alkalmazottja volt – 250 ezer számítógépet fertőzött meg, s kapcsolta őket saját botnethálózatába, majd az internetes fizetési forgalmat figyelve a felhasználók PayPal adataira utazott, így a saját vásárlásait mások számlájának segítségével hajtotta végre, ezenkívül a megfigyelt felhasználók számláit is megcsapolta.
A bíróság szerint Schiefer egyúttal egy dán médiavállalatot is átvert, amelynek azt ígérte, negyedmillió felhasználóhoz juttatja el legálisan egy hirdetett termék reklámját pop-up ablakban. A vád összesen 60 év büntetést kért Schieferre, ám végül csak négy évre ítélték. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.