Jobb, ha a jövőben szerényebb ütemhez szoktatják magukat a mobiltelefonok piacán a szerződéses elektronikai gyártók – figyelmeztet legutóbbi előrejelzésében az amerikai iSuppli elemzőcég. A gazdasági válság ugyanis erőteljes nyomást gyakorolt már eddig is az új készülékek értékesíthetőségére, s egyelőre a prognózisok sem ígérnek túl sok jót. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a márkagyártók saját kárenyhítésként házon belülre szervezik vissza a telefonok összeszerelését. Erre legutóbb éppen a piacvezető Nokia szánta rá magát, néhány hete bejelentette: további több mint ötmilliárd dollárnyi üzletet von vissza szerződéses elektronikai összeszerelő partnereitől (EMS). A finn cég már tavaly is a teljes összeszerelő volumenének csak 17 százalékát szervezte ki szerződéses gyártókhoz, szemben az egy évvel korábbi 21,5-del. (A világ vezető mobiltelefon-gyártójának eddigi válságkezelő lépései a vezető EMS-vállalatok – Foxconn, Elcoteq, Jabil – magyarországi érdekeltségeit is érintették.)
A válság az elemzők szerint felszámolja a konjunktúra éveinek sikeres EMS-üzleti modelljét, vagyis a vertikális beszállítói láncot is, ez főként a részegységszállítókat érinti majd érzékenyen. Amikor jól megy az üzlet, az ellátási és a gyártói rendszerek egymást támogatva növekedhetnek, de ha beüt a krízis, a dolog már nem tud hatékonyan működni – vélik elemzők.
Szakértők szerint az EMS-cégeknek a korábbi években megszokott 20-30 százalékos növekedés után az idén mindenképpen jó néhány százalékos mínusszal kell számolniuk – még a tíz legnagyobb piaci szereplőnek is. Utóbbiak 2009-ben világszinten együttvéve 129,9 milliárd dolláros bevétellel számolhatnak, szemben az egy évvel korábbi közel 134 milliárddal. Pedig már a múlt év sem volt igazán fényes az iparági szereplők számára. A legnagyobb EMS-gyártó tajvani Foxconn még elmondhatta magáról, hogy 2008-at is növekvő bevétellel zárta, ám a mindössze 1,3 százalékos többlet messze elmarad az egy évvel korábbi húszszázalékos gyarapodástól.
A piac további meghatározó szereplői közül a Flextronicsnak egy-, a Celesticának ötszázalékos forgalom-visszaeséssel kellett számolnia. A Sanmina hiába hajtott végre az elmúlt másfél évben jelentős átalakítást a veszteséges tevékenységek eladásával, a bevétele 2008-ban 32 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben, de nem járt jobban a finn Elcoteq sem, forgalma 13 százalékkal csökkent.
A közelmúltban láttak napvilágot az első negyedévi globális mobilkészülék-értékesítési mutatók, amelyek már két számjegyű visszaesést jeleznek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az idei első három hónapban 258 millió telefont szállítottak világszerte a gyártók, ezt a skandináv ABI Research ugyanakkor inkább pozitívumként értékelte, hiszen a társaság erre az időszakra ennél kisebb mennyiséget, 253,5 milliót jelzett előre. Az eltérést szakértők azzal magyarázzák, hogy a készülék-nagykereskedők a múlt év utolsó negyedében kisöpörték a raktárakat, számítva a további jelentős piaci mélyrepülésre, ez azonban mégsem egészen így következett be. Ezért most már optimistább a piackutató az év egészére vonatkozó előrejelzésében is, a korábban becsült 8,4-es visszaesést már csak nyolcszázalékosra teszi. Úgy látja, a második negyedévben – amely egyébként normális piaci körülmények között az egyik legerősebb három hónap szokott lenni – a csökkenés mértéke már csak tízszázalékos lesz.
A viharos időket minden gyártó másként vészeli át; az ABI Research elemzői szerint jól vették az akadályokat a dél-koreai gyártók, a Samsung és az LG – előbbi 17,8, utóbbi 8,8 százalékra növelte a piaci részesedését. A másik nyertes a Blackberryt gyártó RIM, amely három százalékra tornászta fel magát, s ehhez elég volt egy igazán sikeres készüléket piacra dobnia. Az Apple egyelőre csak megtartani tudta másfél százalékos részesedését, várhatóan csak az év második felében képes erősíteni, amikor megjelennek a 3G-s iPhone testvérei.
A piacvezető Nokia 36,2 százalékot mondhat magáénak a világ mobiltelefon-értékesítéséből, a finn cég némi lélegzetvételnyi időhöz azt követően juthat, ha piacra dobja legújabb okos telefonját, az N97-est. Sokat hozott a konyhára az E71-es is, de van még mit behoznia az egyre népszerűbbé váló érintőképernyős szegmensben. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.