Magyarország széles sávú internetes mutatói a lefedettség, az árak, a minőség és a verseny terén jobbak az uniós átlagnál, ugyanakkor a lakosság és a kis- és középvállalkozások körében még mindig jelentősen elmarad a penetráció az EU élvonalától – mutat rá Vitairat a széles sávról című elemzésében a Szélessáv Műhely. Szakértői megállapítják, hogy a válság időszakában kiemelten fontos annak a felismerése, hogy a széles sávú szolgáltatások fejlesztése a növekedés katalizátora is lehet, mivel kulcsszerepet játszik egyebek mellett a beruházásokban és a munkahelyteremtésben.
Az alapítvány azért hozta nyilvánosságra vitaindító elemzését, mert bár úgy látja, hogy a széles sávú fejlesztések gazdaságot, versenyképességet, esélyegyenlőséget és életminőséget érintő kedvező hatásaiban mindenki egyetért, a kérdésről viszont Magyarországon már évek óta nem folyik érdemi szakmai párbeszéd.
A szakértők az EU által a tagországok széles sávú fejlődésének összemérésére a közelmúltban bevezetett szélessávúteljesítmény-index (Broadband Performance Index, BPI) összetevőit elemezve megállapítják, a magyarországi penetráció további növekedését elsősorban a keresleti oldal gátolja: ebben szerepet játszik a digitális írástudás alacsony szintje, a motiváció és a digitális biztonság hiánya mind a háztartások, mind pedig a mikrovállalkozások és kkv-k körében, a szociodemográfiai, generációs és regionális különbségek, a bizalomhiány az internetes tranzakciókkal és fizetéssel szemben, valamint a vállalkozások minimális online aktivitása.
A vitairat megoldásként többek között célzott képzési és oktatási programok elindítását javasolja a lakosság és a kkv-k körében. Hasznosnak tartaná az oktatási rendszerben az infokommunikációs képzés fejlesztését; a tanítók, tanárok oktatását, szemléletformáló programok indítását a társadalmi nyitottság növelésére, a „digitális közbizalom” és a „digitális közbiztonság” megerősítését, az ehhez szükséges digitális személyazonosítás rendszerének kialakítását, a felhasználóbarát és jól alkalmazható lakossági és vállalati elektronikus szolgáltatások fejlesztését. A kkv-k számára jónak tartaná infokommunikációs tanácsadói hálózat és mentori rendszer kialakítását, az elektronikus számlázás és aláírás elterjesztésének segítését, a munkavállalók e-képességeinek növelését.
A hozzáférés infrastruktúra-oldalán a vidéki lefedettség meghaladja az uniós átlagot, ám a kisebb településeken a széles sávú szolgáltatások elérhetősége korlátozott. A hazai helységek mintegy harmadát (ahol a lakosság hét-nyolc százaléka él) nem éri el az optikai hálózat, ez hálózati szűk keresztmetszetek kialakulását eredményezheti. Az elmúlt években a szolgáltatási tarifák nemzetközi összevetésben is kiugró mértékben csökkentek, miközben a sávszélesség az uniós átlag feletti mértékben bővült. vg
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.