BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A mobilvilágban nem marad titokban az iskolai lógás

Mobilpiac. Az olaszországi tanintézetek mindeddig meglehetősen eltérő gyakorlatot folytattak a tanulók „iskolalátogatásának” kezelését illetően, ám az iskola és a szülők közötti kommunikációba belépő üzeneteknek köszönhetően mindez immáron hivatalossá és egyúttal egységessé válik. Január végével ugyanis az SMS hivatalos kommunikációs eszközzé lép elő Itáliában egyebek mellett az oktatásban is. Ennek segítségével – nem titkolt célként – érdemben kívánják csökkenteni a hiányzások számát. A „vagánykodók” ugyanis – legalábbis a remények szerint – ezentúl aligha tudnak majd könnyű szívvel távol maradni az órákról, hiszen hiányzásukról egy egyszerű telefonüzenetben azonnal értesülnek a szülők.

Igaz, az SMS-ek megjelenése aligha tekinthető az idei esztendő újdonságának, hiszen a római Albertelli középiskola két éve léptetett életbe egy ehhez hasonló informatikai rendszert, amelynek segítségével a hiányzásokról és a késésekről értesülhettek a szülők. Az aggódóknak elegendő volt az iskolát felhívniuk, s bediktálniuk gyermekük kódját, s azonnal megtudhatták, hogy a család szeme fénye részt vett-e az oktatási órán, avagy sem. A kezdeményezés azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, a titkárságon ugyanis létszámhiánnyal küzdöttek, így nem volt elegendő ember arra, hogy a szülők kíváncsiságát kielégíthesse. Hasonló jellegű problémák miatt más iskoláknak is fel kellett hagyniuk kísérleteikkel, ám akadtak olyan intézmények, ahol sikerült az áttörés. Az idén Cuneo város középiskolájában mondtak búcsút a régi „osztálykönyvnek”, amelynek helyét a mágneses leolvasó, az elektronikus regisztrációs rendszer vette át. Hasonló lépésre szánta el magát Vicenza egyik középiskolája, illetve technikuma, bár az előbbi intézményben egyelőre az elsőéveseket látták el elektronikus beléptető kártyával, míg az utóbbiban minden tanuló esetében regisztrálják az érkezés idejét. Ám vannak, akik ennél is tovább mentek. Az olasz főváros egyik periferikus és legnépesebb negyedében, a Capitaléban akad olyan középiskola, ahol a szülők – tartva a zónában egyre erősödő erőszaktól – fémdetektor elhelyezését is kérték a bejáratnál az intézmény vezetésétől. FB

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.