BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Okosokkal nyomul az olaszországi média

Médiapiac. Januártól korántsem szükséges már a sarki újságoshoz elballagniuk azoknak, akik az olasz La Stampa napilap legfrissebb számát szeretnék olvasni, a kiadó ugyanis a népszerű okos telefont, az iPhone-t is bevonta az olvasók meghódításáért folyó harcába. A mobilt választók ráadásul semmiről sem maradnak le a hagyományos megoldást választókkal szemben, hiszen – néhány kattintás segítségével – a készülékükön is elérhetik az újság teljes tartalmát. Az úgynevezett „multitouch” (érintőképernyős) technológiának köszönhetően pedig az újság oldalait szinte ugyanúgy lapozhatják, mint a hagyományos újságpapírét, s arra is lehetőségük van, hogy csak egyetlen cikket jelenítsenek meg a képernyőn, fotókkal, grafikonokkal együtt.

Az újság digitális változata, a La Stampa Edicola az iPhone öszszes jellegzetességét ki tudja aknázni, például ha a mobilkészüléken megjelenő betűméret kicsinek bizonyulna, úgy lehetőség van nagyításra, s ahhoz, hogy az egyes oldalakat vízszintesen is olvashassák, elegendő csak a készüléket forgatni. Az újság digitális változata a letöltést követően bármikor hozzáférhető, így az Apple médialejátszójával, az iPod touch-sal is rendelkezők abban a luxusban is részesülhetnek, hogy az odahaza letöltött újságot később akár a vonaton ülve is és zenét hallgatva olvashatják el.

A La Stampa újításával egy közel ötvenmilliós potenciális kört próbál meghódítani, hiszen a becslések szerint ennyien lehetnek, akik iPod touch, illetve iPhone készüléket vásároltak az elmúlt két és fél évben világszerte. A következő időszak pedig komoly áttörést hozhat ezen a téren, hiszen ha az e-könyvek elmúlt hónapokban megugrott eladásszámait, illetve a digitális változatban hozzáférhető újságok, napilapok (legutóbb a német Bild csatlakozott ehhez a körhöz) iránti kereslet alakulását nézzük, akkor a jövőbeni kilátások igencsak kecsegtetők.

Az első tapasztalatok mindenesetre biztatók, január első felében több tízezer olvasó töltötte le mobiljára az olasz napilap digitális változatának eléréséhez szükséges szoftvert. Mindez ingyenes, sőt, aki első ízben tölti le, a La Stampa hét számát ajándékként kapja kézhez. Ezt követően az egyes számokat 79 cent ellenében vásárolhatja meg (szemben a hagyományos napilapos változat 1,20 eurós árával), illetve – ugyancsak kedvezményes áron – választhat a 7, 14, illetve 30 napra szóló előfizetés közül. A mobilkészülékre egyébként legfeljebb 20 újságot tölthet le a tulajdonos.

A La Stampa Edicola szoftverje ugyanakkor lehetővé teszi azt is az előfizetőknek, hogy ingyenesen hallgathassák a kiadó hírműsorát, amely naponta öt alkalommal közli a legfrissebb információkat. Újdonságnak számít az is, hogy a meghatározott kulcsszavak iránt érdeklődők azonnal üzenetet kapnak kézhez, ha azzal kapcsolatos hír lát napvilágot. FB

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.