BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Otthon, édes intelligens otthon

Felhasználás. Szabályozott otthoni energiafelhasználás, távolról irányított elektronikai eszközök, intelligens rendszerekkel védett lakások – ez csupán néhány azoknak az alkalmazásoknak a sorában, amelyekre manapság az elektronikai cégek és szolgáltatók újabb ígéretes üzleti lehetőségként tekintenek. A legfrissebb ötleteket a hónap elején mutatták be a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai vásárán Las Vegasban, és az újdonságok között van olyan is, amelyet a legnagyobb magyarországi távközlési cég dobott piacra.

Az Intel például az elmúlt hetekben hozta létre azt a weboldalát, amelyet kimondottan az úgynevezett „Otthoni Műszerfal” koncepció kifejtésének szentelt. Az amerikai IT-óriás szándékai szerint az ezt megtestesítő érintőképernyős eszközön a családok szabályozhatják a termosztátokat, csökkenthetik a lakás energiafelhasználását, felügyelhetik a biztonságot. Intelligens csatlakozókkal kiegészítve a berendezés arra is alkalmas, hogy akár egyes készülékekre lebontva kövesse az energiafelhasználást. A cég szakemberei szerint az eszköz használatával akár 30 százalékos megtakarítás is elérhető az otthoni energiaszámlákban. Az Atom processzoros készüléken videoüzenetek is hagyhatók a családtagoknak, de online telefonkönyvként is funkcionálhat. Az otthoni számítástechnika már messze nem csak az egyszerű PC-használatról szól – emlékeztetett Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója.

Új bevételi forrás után nézve más technológiai cégek más megközelítéssel néznek erre a területre, így elmondható, hogy hamarosan igen bőséges lesz a világpiaci kínálat az effajta „otthonszabályzó” eszközökből. A Pike Research amerikai piackutató cég becslései szerint 2015-re már közel 30 millió, energiafogyasztást szabályozó képernyő működik majd a lakásokban. A fogyasztás adatait 11 millióan majd a webalapú „műszerfalról” figyelik, és közel hárommillió lesz azoknak a száma, akik mindezt a mobiltelefonjukról követik. Az Intelnél kisebb fejlesztők, induló vállalkozások fantáziáját is megmozgatta az „intelligens, szabályozható otthon” koncepció, a megvalósításhoz azonban vagy szolgáltatókat, vagy olyan nagy háztartásiberendezés-gyártókat, mint a GE vagy a Whirlpool keresnek partnerként. Kérdésként csupán a termékek és szolgáltatások megfelelő beárazása marad, hogy mind a felhasználók, mind a piaci szereplők megtalálják a számításukat.

Lassan az intelligens otthonok alaptartozékai közé tartoznak majd az internetkapcsolattal ellátott szórakoztatóelektronikai termékek. Idesorolhatók a televíziók mellett ma már a Blu-ray lejátszók, játékkonzolok. Az ilyen eszközök iránti világpiaci kereslet az IMS Research legfrissebb elemzése szerint az idén közel 80 százalékkal lesz több, mint egy éve. Csak Blu-ray készülékből 2011-ben 28 millió darabra nőhet a piac. Webalapú hozzáféréssel ellátott tévék 2015-re világszerte már több mint 473 millió lakásban lesznek. VG

Otthonőrzés itthon is szolgáltatáscsomagban

Az intelligens otthonokban rejlő üzleti lehetőségeket Magyarországon is igyekeznek kihasználni a cégek.

Legutóbb a Magyar Telekom T-Home márkájának keretében jelent meg egy ezzel összefüggő újfajta szolgáltatás, az Otthon-őrző.

Az otthoni riasztórendszert a cég vezetői újabb mérföldkőnek minősítették a társaság három képernyős – televízió, számítógép, mobiltelefon – stratégiájában. Az Otthonőrző néven indított szolgáltatás a társaság életében lényegében az első a gépek közötti kommunikációt jelentő szegmensben, szaknyelven az M2M-ben.

A T-Mobile SIM kártyáit ugyan már eddig is használták garázskapunyitókban, öntözőrendszerekben, de ez az első szolgáltatáscsomag, amelyhez magát az eszközt is a T-Home adja.

Az új szolgáltatás – amely webkamerával is összeköthető a mobilkommunikáció és a széles sávú internet segítségével – nyitás- és mozgásérzékelőkön keresztül figyeli a felhasználó otthonát.

Riasztás kérhető betörés, lakástűz, gázszivárgás és egyéb rendkívüli esetben. A szolgáltatást négyféle csomagban egyszeri belépési és havi díjjal árulja a cég. A társaság várakozásai szerint az idén ezekből tízezres nagyságrendű előfizetést értékesíthetnek.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.