BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Putyinék új energiaipari projektekről állapodtak meg

Új energiaipari projektekről állapodott meg gyakorlatilag Venezuela és Oroszország - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szombatra virradóra Caracasban, ahol Hugo Chávez államfővel tárgyalt.

"Ma elindítjuk a legnagyobb közös projektet, a Hunin-6 kőolajlelőhely kiaknázására létrehozott vegyesvállalatot" - mondta Putyin. Az orosz cégek és a PDVSA venezuelai állami olajtársaság közötti 20 milliárd dolláros beruházással létrehozott vegyesvállalat napi 450 ezer hordó - a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jelenlegi termelésének közel egyötöde - kőolajat termel majd ki.

Az Orinoco medencéjében fekvő Hunin-6 kőolajlelőhely kiaknázása céljából létrehozandó vegyesvállalatról szóló megállapodást február 1-jén írták alá. A 447,7 négyzetkilométeres lelőhelyen bizonyítottan 52 milliárd hordónyi olajkészlet található.

A Hunin-6 a világ egyik legnagyobb kőolajlelőhelye, amelyen 30-40 éven át folytatódik majd a kitermelés. Legnagyobb kapacitása napi 450-500 ezer hordó - mondta az orosz kormányfő.

Hugo Chávez elmondta, hogy amerikai becslések szerint az Orinoco olajmezőinek készlete 513 milliárd hordó.

Chávez bejelentette, hogy Venezuela orosz támogatással megépítheti első atomerőművét. Hozzátette, hogy ennek kidolgozása is szerepel az orosz kormányfő látogatásakor a két ország együttműködéséről aláírt memorandumokban.

Az orosz Rosatom cég elnöke, Szergej Kirijenko Rafael Dario Ramirez Carreno venezuelai energiaügyi- és olajipari miniszter 2008 novemberében írt alá keretszerződést Caracasban az atomenergia békés felhasználásában való együttműködésről.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök első caracasi látogatásán segítséget ígért Venezuelának űripara fejlesztéséhez is.

A tárgyalásokon megállapodtak a védelmi és biztonsági együttműködés folytatásában is - közölte Chávez. Oroszország és Venezuela 2005 és 2007 között tizenkét fegyverszállítási szerződést írt alá összesen 4,4 milliárd dollár értékben Suhoj vadászgépek, csapatszállító helikopterek és Kalasnyikov rohamkarabélyok vásárlásáról. Caracas nemrégiben 2 milliárd dolláros hitelt kapott Oroszországtól T72 típusú harckocsik és légvédelmi rendszerek vásárlására.

Az Aeroflot orosz és a Conviasa venezuelai légitársaság megállapodott egymással, hogy Havanna és Madrid érintésével Moszkva-Caracas járatot indítanak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.