Az Apple a Microsoft előtt

Az Apple piaci kapitalizációja 222 milliárd dollárra rúgott a New York-i NASDAQ-on a szerda éjféli tőzsdezáráskor, a Microsoft ezzel szemben „csupán” 219 milliárdon állt. Az Apple árfolyamának aznapi 2 százalékos emelkedése, illetve a Microsoft árfolyamának 4 százalékos gyengülése ezúttal történelmet írt: a redmondi szoftveróriás negyed évszázados elsőségét sikerült megtörnie a Szilícium-völgy élharcosának.

Az elemzők sokféleképp értékelik a történteket, a szerint, hogy vállalati filozófiák, üzleti stratégiák, menedzsmentek, esetleg első számú vezetők harcát látják a két vállalat versengésében. Bulváros értelmezés szerint Steve Jobs és Bill Gates harmincéves rivalizálásában történt most fordulat, elvontabb megközelítésben az Apple minőségre, felhasználóbarát alkalmazhatóságra, integrált megoldásokra törekvő vállalatfilozófiája aratott győzelmet a mindenütt jelen lenni kívánó, mindent magába olvasztó, erejével gyakorta visszaélő Microsoft felett. Bármilyen meglepő, a fő üzleti adatok alapján az utóbbi tanulság éppolyan felszínes sztereotípia, mint az előbbi: a két vállalat kutatási-fejlesztési, növekedési, illetve marketingstratégiája mára több hasonlóságot mutat, mint különbséget.

Az Apple-re egész története során jellemző volt, hogy fejlesztései olyan, hagyományosan elkülönülő iparágak összekapcsolásán alapultak, mint a hardver és a szoftver, a számítástechnika és a telekomunikáció, a infokommunikáció és zeneipar.

A Microsoft ezzel szemben folyamatosan úgy fejlesztette programjait, hogy a létező legszélesebb legyen a felhasználók köre – ahogy a 80-as évek szlogenje szólt: „minden otthonba, minden asztalra PC-t, amelyen Microsoft-programok futnak”. Ennek megfelelően története során DOS-os, utóbb windowsos operációs rendszerek fejlesztésére koncentráltak, illetve olyan programok fejlesztésére, mint a Microsoft Office.

Az Apple vállalati kultúrában hozott újításai folymatosan változtak, ahogy maga a vállalat is érett. A korai időkben, a hetvenes–nyolcvanas években a „nagyvállalati ellenkultúra” jellemezte: mindinkább különbözni akart az akkori óriástól, az IBM-től. A vállalati hierarchia legyen minél „laposabb”, a formáságok helyett koncentráljunk az egyéni kiválóságra – Steve Jobs még a nyolcvanas évek közepén is mezítláb mászkált az irodákban. Senki ne lepődjön: ebben az időben a Microsoft is ilyen volt, ők is a nagy IBM-et tekintették saját ellenpontjuknak. Az Apple különlegessége, hogy az ő növekedése során sokkal többet tudott megőrizni az egyéni nagy teljesítményekre alapozó értékrendjéből. Az Apple Fellows-program keretében időről időre külön díjazzák a legnagyobb egyéni újításokat. Megvan ennek az árnyoldala is: az Apple túlzottan a saját eredményeire kívánt támaszkodni a kilencvenes években: saját maga által gyártott gépeken saját maga fejlesztette programokat akart a saját üzlethálózatában árusítani. Ezzel a stratégiával szakított Jobs 1997-es visszatérése után: elfogadtatta, hogy az IBM gyártja az Apple processzorait, rendszerbuszait, sorozatos vállalati akvizíciókkal erősítette az Apple szoftverportfólióját, még a rivális Microsofttal is kötött programozási szövetséget. Mára a két cég jobban hasonlít egymásra, mint bármikor.