BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balaton: jó szezont várnak

A viharos-esős pünkösdi szezonnyitó ellenére jó balatoni idényben bíznak a lapunk által megkérdezett szakmabeliek. Az idén kiemelt figyelmet kaphatnak az érdeklődők tömkelegét vonzó zenei, kulturális és gasztronómiai fesztiválok.

„Javult a Balaton környéki szállodák kihasználtsága – januárt kivéve – az év eddig eltelt időszakában, és a most indult szezonra vonatkozó előzetes foglalási adatok is biztatók” – mondta a Világgazdaságnak Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy a belföldi vendégek évek óta növekvő számát – arányuk már a 70 százalékot is meghaladja – negatívan befolyásolhatja az üdülési csekk megadóztatásának a hatása, amelyet ez évre vonatkozóan még nem lehet biztosan megbecsülni, hiszen tavalyról még jelentős mennyiségű csekk maradt meg a lakosságnál, amelyet csak az idén váltanak be. A külföldi vendégek számát azonban pozitívan befolyásolhatja, ha a mostani gyenge szinten marad a forint árfolyama – tette hozzá.

A korábbinál több külföldi vendégre számít az eddigi foglalási adatok alapján az idei szezonban Horváth Tibor, a négycsillagos siófoki Hotel Azúr vezérigazgatója. „A külföldiek érdeklődése mellett a céges rendezvények számában is növekedést tapasztaltunk az elmúlt hónapokban a múlt évi hasonló időszakhoz képest. Összességében véve a tavalyihoz hasonló esztendőre számítunk, ugyanis a válság ellenére 2009-ben is 90 százalék felett volt szállodánk nyári kapacitáskihasználtsága” – mondta.

Horváth Tibor elmondása szerint az előző évek növekvő kapacitás- és szolgáltatásigényére alapozva tavaly megkezdték a hotel 49 szobás új szárnyának építését, amelynek része lesz egy 1800 négyzetméteres wellness- és szórakoztató-központ élménymedencékkel, 12 elemes szaunaparkkal, valamint bowlingpályával. A beruházás keretében szekcionálható, összesen 350-400 fő befogadóképességű konferenciateremmel is bővül az épületegyüttesük. A másfél milliárd forintos, részben uniós forrásból megvalósuló beruházás befejezése 2010 decemberében várható, és a vezérigazgató szerint 10-12 év alatt térülhet meg.

Rosta Sándor szerint az előbbi példa is jól illusztrálja, hogy folyamatosak a fejlesztések a tó körül, de már az elmúlt években is nagyon komoly minőségi fejlődésen ment keresztül a Balaton térsége mind a szálláshelyek, mind a vendéglátóhelyek, mind az egyéb attrakciók, szolgáltatások terén. Megjegyezte: jelenleg már 33 négycsillagos, illetve egy ötcsillagos hotel várja a vendégeket a régióban. A vitorlázási lehetőségek is bővültek a tónál; elmondása szerint a közelmúltban Zánkán és Balatonbogláron fejeződtek be fejlesztések, Balatonberényben, Balatonfenyvesen, Balatonudvariban és Fonyódon pedig folyamatban vannak kikötőfejlesztések. Jól halad a tóparti strandok korszerűsítése is, ez évre például az almádi, a csopaki és a füredi strandok várják kibővült szolgáltatási körrel, családbarát környezettel a vendégeket. Hozzátte: a Balaton fejlesztési koncepciójának egyik lényeges eleme, hogy igazi családbarát üdülőhellyé fejlődjön a térség. Kiemelt feladatnak tekinti emellett a kerékpározás lehetőségeinek a javítását: a biciklikörút tömegesen vonzza a Balatonhoz a sportolni vágyókat, azonban az elmúlt években nem volt elegendő pénz annak karbantartására, így az állapota lényegesen leromlott. „Ez a probléma viszont megoldódhat, hiszen az önkormányzatok már pályázhatnak támogatásért a bicikliutak felújítására” – mondta Rosta Sándor.

A szakmabeliek abban mindenképpen egyetértettek, hogy a pozitív várakozások mellett jelentősen megnehezítette a szezonkezdést az elmúlt napok-hetek viharos időjárása, amely százmillió forintos károkat okozott a tó körül. Így hiába készültek fel a Balatonnál a múlt szombaton hivatalosan is elkezdődött idényre, sok helyen újra kellett kezdeniük a munkát.


Külföldön is hirdetik

A Balaton mindig is kiemelt célterület, és egyben önálló termék volt a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketingkommunikációjában – mondta lapunknak Dani Barbara, az MT Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának a vezetője. Mivel az idei a Fesztiválok Éve, így a Balaton régió marketingtervének is e téma áll a középpontjában. „A mostani »Balaton – a fesztiváltenger« szlogen találó, hiszen az idei szezonban is tucatnyi fesztivál, kulturális rendezvény várja az érdeklődőket” – mondta. A fesztiválokra kihegyezett belföldi promóció mellett az MT külföldön is népszerűsíti a magyar tengert: a legnagyobb külföldi küldő országokban, Németországban és Ausztriában jelenleg is kampány folyik, de az ígéretesnek mondható piacokon, így Csehországban, Szlovákiában, valamint Oroszországban is hirdetik a Balatont.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.