BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dugófigyelők okos telefonokon

Alkalmazás. Májustól működik Magyarországon egy új interaktív közösségi forgalomfigyelő rendszer, amelyet okos telefonokon lehet használni, és amelynek segítségével az autósok eldönthetik, melyik útvonalat válasszák vagy éppen kerüljék el a kialakult dugók miatt. A Magyarországot lefedő, pillanatnyi sebességtérképet közvetítő rendszer működése elsősorban a hazánkban százezres nagyságrendben okos telefonnal rendelkezők interneten szerveződő közösségére, a Jitti Klub tagjaira épül, akik az adatcsere révén segítik egymást. Az érdeklődés meglehetősen nagy, információink szerint az indulás utáni első két hétben 100-ról 2000-re nőtt a rendszert használók száma.

A magyar fejlesztőkből álló csapat eddig iPhone-ra és Windows Mobile-ra készítette el az ingyenes alapprogramot, terveik szerint hamarosan Android-, Symbian- és BlackBerry-rendszerű készülékeken is használható lesz a Jitti.

A forgalomfigyelő rendszer elnevezése az angol Just In Time Traffic Information kifejezés rövidítéséből származik. A GPS-vevővel ellátott okos telefonokon két-három percen belüli, azaz szinte azonnali információkat nyújt, megmutatja a forgalom sebességét, így segítve a dugók elkerülését. A GPS-szel mért sebességet és a forgalmi helyzetről szóló információkat a rendszer összesíti, majd a forgalom sebességtérképét automatikusan kijelzi a felhasználók telefonján, internetkapcsolatán keresztül.

Nagy Bálint, a rendszert fejlesztő Jitti Forgalmi Információ Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „A koncepció sokórányi dugóban üldögélés eredményeképp alakult ki, és közel kétéves, egyre gyorsuló fejlesztési munka eredményét tartalmazza.”

A forgalmi információ a gyorsan gyarapodó felhasználói közösségnek és a Jitti Klub tagjainak köszönhető. A fejlesztők korábbi számításai szerint nagyjából napi ötszáz aktív használóra van szükség ahhoz, hogy például Budapest teljes forgalmi térképét meg lehessen rajzolni. Bár meglepetten tapasztalták, hogy ennél jóval kevesebb jittis is elegendő a pontos dugótérképhez, hiszen az emberek nagyjából egyszerre – értelemszerűen például a csúcsforgalomban – autóznak. Ezekben az időszakokban megnövekszik az igény a szolgáltatásra, amelynek lényege a minél több felhasználó, hiszen a sok beérkező adat teszi hatékonnyá a sebességtérképet és így az egész rendszer működését.

A programot úgy alakította ki a fejlesztői csapat, hogy a felhasználók teljes anonimitást élvezzenek: nem rögzítik az indulás és az érkezés helyét, és regisztráláskor is csupán egy e-mail címet kell megadni. Az alapszolgáltatás – amely a forgalmi információ gyűjtését és megtekintését tartalmazza – a közösséghez csatlakozók számára ingyenes. Ezek a közeljövőben várhatóan kiegészülnek más, részben fizetős szolgáltatásokkal is. A felhasználó az egyszerű és átlátható, jelenleg 2x4 kilométert, a közeljövőben pedig 5x10 kilométert átfogó térképen látja a legfrissebb közlekedési állapotot, ahol különféle színek jelölik a torlódásokat vagy a „szabad” utakat. Felmérések szerint a budapestiek naponta 40-50 percet autóznak, főként a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. VG

Technikai háttér

Magyarországon jelenleg nagyjából 100 ezer iPhone-t és hozzávetőleg ugyanennyi Windows Mobile-t (HTC, Samsung, Asus és más gyártók GPS-képes eszköze) használnak, ezért a csapat először ezek klienseit fejlesztette, de rövid távú terveik között szerepel az Androidra, a Nokia és az Ericsson készülékeken futó Symbianra, valamint a BlackBerry telefonokra történő fejlesztés is.

A rendszer használatához szükséges hardver-szoftver igény ma már szinte minden okos telefonban megtalálható: GPRS-, EDGE-, 3G-s vagy HSDPA-adatkapcsolat, beépített vagy kapcsolt GPS, 10 MB szabad RAM-memória, memóriakártya 200 MB szabad területtel, legalább Windows Mobile 5.0 verziószámú operációs rendszer, minimum 320x240 felbontású érintőképernyő (iPhone-ok esetében iPhone OS 3.0 vagy későbbi verzió szükséges).

A rendszer használatához szükséges hardver-szoftver igény ma már szinte minden okos telefonban megtalálható: GPRS-, EDGE-, 3G-s vagy HSDPA-adatkapcsolat, beépített vagy kapcsolt GPS, 10 MB szabad RAM-memória, memóriakártya 200 MB szabad területtel, legalább Windows Mobile 5.0 verziószámú operációs rendszer, minimum 320x240 felbontású érintőképernyő (iPhone-ok esetében iPhone OS 3.0 vagy későbbi verzió szükséges). -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.