BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatér az élet a mobilpiacba

Mobilpiac. Ismét növekedésbe váltott, ráadásul két számjegyű mértékben a világ mobiltelefon-piaca. Az amerikai IDC piackutató cég legfrissebb elemzése, amely az idei első negyedév teljesítményét értékeli, 21,7 százalékos bővülést mutatott ki az egy évvel korábbihoz képest. Az idén ehhez a gyártóknak 294,9 millió készüléket kellett leszállítaniuk, szemben az előző év első negyedévében kínált 242,4 millióval, ami akkor éves összevetésben még 16,6 százalékos visszaesést jelentett.

A piaci elemzők szerint a növekedés egyfelől az okos telefonok iránt megmutatkozó kereslet folyamatos bővülésének, másfelől a globális gazdasági javulásnak tudható be. Az egyre népszerűbbé váló okos telefonok alaposan átrendezik a szállítói toplistát is. A Blackberryt gyártó Research In Motion (RIM) először kerülhetett be az ötösfogatba, helyet cserélve a néhány éve még a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójának számító Motorolával, sőt, ha hajszállal is, de megelőzte a Sony Ericssont is. A RIM az idei első negyedévben 10,6 millió készüléket dobott piacra, a Motorola 8,5 milliót. Az amerikai gyártó azóta folyamatosan veszített a részesedéséből, amióta a piac elmozdult az egyszerűbb készülékektől a többet tudók felé, utóbbi tendencia a RIM-en kívül még az Apple-t hozta kedvezőbb helyzetbe.

Elemzők szerint nagyon jó hír az iparág számára, hogy a piac ismét visszatért a korábban megszokott két számjegyű növekedéshez. Ez ismét arra ösztönözheti a gyártókat, hogy minél több új telefont dobjanak piacra. Ráadásul az a tény, hogy a piaci tendenciák most egyértelműen az okos telefonoknak kedveznek, egyben nagyobb bevételt és hasznot jelenthet a gyártóknak is.

Az IDC szakértői azonban figyelmeztetnek arra, hogy noha jól indult az év és a későbbi hónapokban is növekedéssel lehet számolni, az várhatóan már nem éri el az első negyedéves ütemet. Ennek kapcsán azt is megjegyzik, hogy egyébként éves összevetésben azért is lehetett az idei első három hónap kiemelkedő, mert az iparág eddigi legroszszabb periódusát éppen a tavalyi első negyedben zárta. Az év egészére globálisan összességében 11 százalékos piacbővülést jeleznek előre a kutatók.

Ami a piacon belül az okostelefon-szegmenst illeti, itt az idei első negyedben 50 százalékkal nőtt a piac, ebből a készüléktípusból világszerte 54 milliót adtak el – derül ki a Strategy Analytics felméréséből. Az utóbbi három év legerősebb negyedét tudhatják maguk mögött a gyártók. Közülük a Nokia rekordszámú, 21,5 millió okos telefont dobott piacra az első három hónapban, szemben az egy évvel korábbi 13,7 millióval. Ezzel a piaci részesedése ebben a szegmensben eléri a 40 százalékot, és magasabb, mint az összesített mobilpiacon.

A RIM 10,6 millió okos telefont szállított, ezzel 19,7 százalékos részesedést mondhat magáénak ezen a területen, lekörözve az Apple minden eddiginél nagyobb eladásait. Az almalogójú márka készülékeiből 8,8 millió került piacra. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.