BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszerzés szoftverrel vagy anélkül?

A tavalyi stagnálás után ebben a szegmensben az idén már két számjegyű növekedés várható a világpiacon

A tavalyi stagnálás után ez évre átlagosan 12 százalékos növekedést jósol a Forrester elemzőcég a beszerzési szoftverek világpiacán, amely így a négymilliárd dollárt is elérheti. Az egyes részpiacokat tekintve a legnagyobb keresletbővülés – akár 30 százalékot meghaladó – a szállítói kockázatkezelés és teljesítményértékelés szegmensében következik be a Forrester szerint. Szintén két számjegyű bővülés várható a költségelemzési megoldások, a szerződéses életciklusok kezelése és a szállítói hálózatépítés területén.

A gazdasági válság kirobbanását követően a vállalatok nagyobb átláthatóságot, nyomon követhető folyamatokat kívánnak teremteni a beszerzéseik terén is – mondta a prognózis kapcsán lapunknak Ádám László, az SAP Hungary Kft. beszerzési igazgatója. Rájöttek, hogy ezek hátterében jelentős megtakarítási potenciál rejtőzhet, amely hozzájárulhat a cég profitabilitásához. A beszerzési szervezeteket is érintő átszervezések, létszámleépítések szintén a hatékonyság irányába mutatnak: kevesebb erőforrással ugyanannyi vagy nagyobb értéket teremtő szervezetet próbálnak létrehozni a vállalatok. Ennek tükrében érthető a két számjegyű növekedés a beszerzést támogató elektronikus rendszereknél – véli a szakember.

Bár az SAP magyar leányvállalatánál decentralizált a beszerzés – mely több ember munkáját feltételezi –, Ádám László mégis egyedül vezeti e területet a prágai regionális szolgáltató központ támogatásával. A beszerzési igazgató szerint szoftverek nélkül nem tudná ellátni a 14 milliárdos árbevételű cég ez irányú feladatait. A beszerzés automatizálása beszállítói oldalról nagyobb figyelmet követel meg, és formalizáltabbá teheti a kapcsolattartást – világítja meg más oldalról a kérdést a szakember. Hangsúlyozza: a szoftvermegoldások jelentős erőforrás-optimalizálást tesznek lehetővé a vállalatok tág körénél, ám az igazi értékük mégis abban van, hogy a beszerzési szervezet az operatív leterheltség helyett áttérhet a valós stratégiai beszerzés gyakorlatára.

Nem ért maradéktalanul egyet a beszerzést támogató szoftverek széles körű alkalmazhatóságával Koroknai József, az ELME Ipari Csoport Zrt. beszerzési és logisztikai igazgatója. A vegy- és gyógyszeripari kivitelezésekkel, valamint erőművi, ipari munkákkal foglalkozó, 18 hazai céget és öt külföldi vállalkozást tömörítő, évi tízmilliárd forint árbevételű cégcsoportnál ez évben sem tervezik beszerzést támogató szoftver vásárlását.

Társaságuknál négy munkatárs végzi a beszerzést Magyarországon, akik alkalmanként a külföldi leányvállalatok esetében is támogatást nyújtanak. A szakember szerint a profil és a cégméret alapvetően meghatározza, milyen funkciójú szoftvert kell használnia egy vállalatnak. Az értékesítés és a gyártás jobban leképezhető beszerzési oldalról, mint a kivitelezések megvalósításakor jelentkező hektikus, nem kiszámítható beszerzések és megrendelések igényei. Lényegesnek nevezte, hogy az esetleges bevezetés előtt mérlegeljék a megtérülés szempontjait is. Figyelembe kell venni a több telephelyen dolgozó, más területen tevékenykedő munkatársak napi feladatait, szakmai képzettségét is, hiszen számukra egy speciális szoftver használata a szükségesnél bonyolultabb lehet, és megnehezítheti a mindennapok rugalmas munkavégzését. „Míg nem tudatosítjuk, miért jelent könnyebbséget, egyszerűséget, gyorsaságot (ezáltal piaci versenyelőnyt, ami új projektek megszerzését is jelentheti) egy új rendszer alkalmazása, addig számos módot találnak majd arra, hogy bebizonyítsák, hatékonyabb a régi, jól bevált, rutinszerű módszerek szerinti munkavégzés” – fogalmazott. VG

Beszerzést segítő szoftvertípusok

- katalógusrendszer

- belső, vállalati jóváhagyásokat támogató rendszer

- jogosultságokat támogató rendszer

- beszerzési költségelemzési rendszer

- aukció/stratégiai kiválasztást támogató rendszer

n szállítói teljesítést/kifizetést támogató megoldás

n szállítói (előzetes/utólagos) minősítéseket támogató rendszer


- belső, vállalati jóváhagyásokat támogató rendszer

- jogosultságokat támogató rendszer

- beszerzési költségelemzési rendszer

- aukció/stratégiai kiválasztást támogató rendszer

n szállítói teljesítést/kifizetést támogató megoldás

n szállítói (előzetes/utólagos) minősítéseket támogató rendszer

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.