BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Próbaüzem a várdai biogáz-erőműben

Hamarosan kezdődik a próbaüzem a várdai biogáz-erőműben, amely mintegy két és félmilliárd forint értékben egy holland vállalkozás zöldmezős beruházásaként valósul meg a Somogy megyei település határában.

Az épület már áll, a berendezések is rövidesen megérkeznek, a próbaüzem a tervek szerint november végén indul - mondta Varga András (független), az alig ötszáz lakosú település polgármestere szombaton az ünnepélyes bokréta-avató ünnepségen. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nem csak a biogáz-üzem, hanem az arra épülő egyéb befektetések is új munkahelyeket teremtenek a térségben.

Sem a magyar államtól, sem az Európai Uniótól nem kaptak támogatást - jegyezte meg a polgármester, hozzátéve: az, hogy ma a zárófejezetéhez közeledik a beruházás, az a település és a beruházó összefogásának eredménye. A másfél évvel ezelőtt elkezdett építkezés előzményeiről szólva elmondta: csaknem két évet vett igénybe az előkészítés, amelynek során "a hazai szabályzási környezet gyakran gördített akadályokat a beruházás elé".

    Gelencsér Attila (Fidesz), a Somogy megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője szerint érthetetlen, hogy a jó adottságok ellenére Magyarországon eddig miért nem tudott teret nyerni az alternatív energia hasznosítása. "Hallani hallunk róla, eredményekből viszont vajmi keveset látunk" - mondta a politikus, aki ennek okát azzal magyarázta, hogy "a magyar állam ez idáig nem foglalkozott ezzel, sőt (...) a magyar állam ez idáig csak akadályokat állított az alternatív energia hasznosítása elé".

    A várdai önkormányzat és a befektető is "szélmalomharcot vívott a hatóságokkal" - fogalmazott a politikus, aki elismerését fejezte ki, hogy minden nehézség ellenére sikerül megvalósítani a beruházást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.