BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telenor: enyhülő recesszió

Csökkent a mobilszolgáltató bevétele, javult az EBITDA-ja, kevesebbet költ beruházásra

A hangpiaci bevételek és az összekapcsolási díjak folyamatos csökkenésével indokolja bevételének újabb 2,4 milliárd forintos mérséklődését a Telenor Magyarország az idei harmadik negyedévre közzétett jelentésében. A hazai mobilszolgáltató a bevételek kapcsán külön kiemeli, hogy az adatátviteli szolgáltatások árbevétele ugyanakkor az előző év szintjén maradt, mivel a prémium szolgáltatások és az SMS-árbevétel csökkenését kellőképpen ellensúlyozta a mobil széles sávú internet megnövekedett forgalma.

Az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 200 millió forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az alacsonyabb kiskereskedelmi árbevételt és az emiatt alacsonyabb bruttó nyereséghányadot ellensúlyozta egy egyszeri, működési költségtételt érintő korrekció hatása. A folyamatos költséghatékonysági törekvések és a szervezeti átalakítás miatt az első kilenc hónapra számított működési költségek összege csökkent.

A társaság egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétele (ARPU-index) éves összevetésben csökkent, az előző negyedévhez képest viszont 2 százalékkal emelkedett a szezonális hatás és a javuló mobilpiaci trendek miatt.

A cég jelentősen faragott ugyanakkor a beruházási költségen (Capex), amely a negyedévben mindössze 1,6 milliárd forint volt, 43 százalékkal kisebb, mint egy éve. Mint ismert, éppen a harmadik negyedévhez kapcsolódóan augusztusban jelentette be a cég eddigi legnagyobb szabású beruházását teljes hálózatának újjáépítésére. A megrendelést a kínai ZTE nyerte el egy 200 millió euró (58-60 milliárd forint) értékű keretszerződés alapján. Az új hálózat már alkalmas lesz a még gyorsabb új generációs (LTE) széles sávú technológiára is. A szerződés 2015-ig szól, ennek keretében a ZTE a következő öt évben új rádiós és alapinfrastruktúrát szállít a Telenornak. A jövőben a ZTE végzi az újjáépülő hálózat üzemeltetését is. A projekt első szakasza, a hálózat elemeinek a cseréje két éven belül lezajlik.

„A költségekre és a stabil pénzügyi teljesítményre fordított folyamatos figyelem továbbra is alapvető fontosságú ahhoz, hogy képesek legyünk új infra-struktúrába, frekvenciasávokba, termékekbe és szolgáltatásokba fektetni – nyilatkozta ennek kapcsán Anders Jensen vezérigazgató. Hozzátette: „Az enyhülő recesszió jeleit látva és a távközlési különadó ismeretében folyamatosan hangsúlyozzuk a kormánynak, mennyire fontos az, hogy kiszámíthatóan tudjunk beruházni Magyarországon.” (A Telenor számára évi 10-11 milliárd forint többletbefizetést jelent a távközlési adó.) Emlékeztetett arra is, mennyire fontos lenne a mobilszéles-sávra felszabadított 900 MHz-es GSM-frekvenciák mielőbbi hasznosítása. Ez vidéken is lehetővé tenné a mobilinternet-lefedettség kiterjesztését. A harmadik negyedéves jelentés szerint a mobilszéles-sávú piacon szeptember végén 28,46 százalékos részesedést birtokolt a Telenor, ezzel ebben a szegmensben a második helyen áll. A július–szeptember közötti időszakban az előfizetések száma hétezer-egyszázzal, 3,547 millióra csökkent. A feltöltőkártyás ügyfelek körében volt a legnagyobb arányú visszaesés. A Telenor a ténylegesen aktív kártyák száma alapján a negyedév végén 32,68 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak, ez valamivel kisebb volt az előző negyedévinél. SGy

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.