BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együtt csábítanák Ferihegyre a járatokat

Stratégiai marketing-együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Budapest Airport Zrt. (BA). A dokumentumot Jost Lammers, a BA vezérigazgatója és Horváth Gergely, a nemzeti turisztikai marketingszervezet vezérigazgatója írta alá. Az együttműködés célja, hogy növekedjen a Magyarországra és Budapestre tartó légi forgalom, ennek érdekében a társaságok összehangolják marketingtevékenységüket, közös marketingakciókat hajtanak végre, és egyeztetik egymással kommunikációs üzeneteiket azokon a küldő piacokon, ahonnan új repülőjárat indítását várják.

Jost Lammers elmondta, hogy jövőre új európai és közel-keleti járatokat, majd 2012–13-ban újabb észak-amerikai és ázsiai járatokat szeretnének Ferihegyre csábítani. Az új járatok indítását elősegítő közös marketingtevékenységhez a Magyar Turizmus Zrt. az éves költségvetéséből támogatást különít el, amelynek nagysága az új járat kapacitásától és gyakoriságától, valamint a vendégéjszakák várható számától függ. A Budapest Airport a légitársaságoknak meghirdetett kedvezményrendszerével járul hozzá a közös célhoz. Horváth Gergely hozzátette: reméli, hogy legalább százmillió forint nagyságú összeget tudnak a közös marketingtevékenységre elkülöníteni, de csak a költségvetés elfogadása után tudják meghatározni, hogy pontosan mennyi pénz jut erre.

Lapunk kérdésére Jost Lammers elmondta: az idén várhatóan 8,25 millió utas fordul meg Ferihegyen a tavalyi 8,1 millió után, s amennyiben jövőre minden optimálisan alakul, akkor további 5-7 százalékkal bővülhet az utasforgalom, és jó esetben akár meghaladhatja az eddigi 2007-es rekord 8,6 milliót. A vezérigazgató elmondása szerint a távlati cél pedig az, hogy a budapesti légikikötő öt éven belül a prágai, tíz éven belül pedig a bécsi reptér forgalmát is megközelítse/meghaladja. NM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.