BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai hotel a legjobbak között

Több kategóriában is előkelő helyen szerepel a budapesti Hotel Palazzo Zichy a TripAdvisor „Travellers’ Choice Awards 2011” legfrissebb rangsorában. A világ egyik meghatározó turisztikai információs és véleményformáló portálján az utazók a legjobb szállodákról szavazhattak különböző kategóriákban. A végső sorrend több mint 40 millió utazó értékelése, véleménye alapján alakult ki.

A két napja publikált eredmények szerint a világ luxusszállodái között a Hotel Palazzo Zichy a 8. helyet érdemelte ki, ugyanebben a kategóriában az európai hotelek között a 6. helyezést érte el. Örök régiós riválisunk, Prága tarolt ezen a listán, hiszen amellett, hogy az első helyet megszerezte a Golden Well (U Zlae Studne) hotel, a harmadik és a negyedik helyet is prágai szállók hódították el.

Az 1899-ben épült neobarokk palota épületében szűk két évvel ezelőtt megnyílt józsefvárosi szálloda az utazók megítélése szerint mind a világ, mind pedig az európai hotelek top 25-ös listájára is felkerült: az előbbi kategóriában a 16., az utóbbiban pedig a 9. helyen szerepel. A cseh főváros egyébként itt is igen jól szerepelt, a már említett Golden Well szálloda mindkét listán az élen áll.

A Hotel Palazzo Zichy kiváló eredményei amellett, hogy Magyarország turisztikai kínálatának újabb elismerését jelentik, hozzájárulnak hazánk pozitív turisztikai imázsának további erősítéséhez – értékelte az eredményt a Magyar Turizmus Zrt. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.