BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beindult a hivatásturizmus

A 2009-es zuhanás után növekedési pályára állt a magyar hivatásturisztikai piac: tavaly már több nemzetközi konferenciát rendeztek hazánkban, mint a válság előtti évben.

Az elmúlt évben összesen 537 nemzetközi konferenciát rendeztek meg Magyarországon, ez több mint 50 százalékos növekedést mutat a 2009-es – rendkívül alacsony – adatokhoz képest. Ez még a válság előtti 2008-as év adatait is túlszárnyalja, amikor 531 ilyen rendezvénynek szolgált helyszínéül hazánk – derül ki a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodájának legfrissebb összesítéséből. A nemzetközi konferenciákon regisztrált résztvevők száma – 126 ezer fő – szintén nemcsak a 2009-ben tapasztaltnál nagyobb, hanem a 2008-as adatokat is túlszárnyalja, előbbit 53, utóbbit 5 százalékkal.

A statisztikákból kiderül, hogy a hazánkban megrendezett nemzetközi konferenciák átlagos időtartama 3,7 nap volt, résztvevőik száma átlagosan meghaladta a 234 főt, akiknek 81 százaléka külföldről, 19 százaléka Magyarországról érkezett. Tavaly a magyarokon kívül Németországból (69,2 százalék), Nagy-Britanniából (62,3) és Franciaországból (53,3) érkeztek leggyakrabban hazánkba nemzetközi konferenciákra. A középmezőnyben lévő olasz, amerikai, spanyol, cseh, osztrák és lengyel résztvevők közel egyforma arányban látogatták a nemzetközi konferenciákat.

A korábbi évek tendenciáját követve a legtöbb nemzetközi kongresszust (71 százalék) továbbra is Budapesten rendezték meg. A fővárost Pécs (6,7 százalék) követi, a kiugró eredményéhez nagymértékben hozzájárult a Pécs – 2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat. A nemzetközi konferencia-helyszínek rangsorában harmadik helyen holtversenyben Sopron (3 százalék) és Szeged (3) szerepel, őket a Balaton-part (2,6) konferenciatelepülései követnek. Ezenkívül jelentős számú rendezvény volt Debrecen, Eger és Győr városában is. Bár továbbra is megmaradt Budapest vezető szerepe, az elmúlt években nőtt a vidéki helyszínek súlya.

Érdekes eredményeket hozott a 2010-es év a rendezvényhelyszínek tekintetében is. Több mint 10 százalékkal esett vissza a hotelekben megrendezett konferenciák száma, azonban a rendezvényeknek még így is 63,4 százalékát tartották szállodában. Szembetűnő viszont az egyetemek és tudományos intézetek robbanásszerű előretörése: míg 2008-ban az összes konferenciának mindössze 4,3 százalékát tartották ilyen helyszíneken, addig két évvel később ez az arány négy és félszeresére nőtt. Így nem meglepő az sem, hogy a nemzetközi konferenciák témáját illetően is a gazdaságiak mellett az orvosi, valamint a tudományos témájú nemzetközi rendezvények vonzzák a legnagyobb szakmai érdeklődő közönséget.

A nemzetközi konferenciák megrendelőit típus alapján rangsorolva 2010-ben a legtöbb megrendelés külföldi cégtől (22 százalék), valamint magyar vállalattól (14) érkezett.

Az idén tovább nőhet az érdeklődés

A hazai hivatásturisztikai piac 2010-es lendületes bővülése az idén is folytatódhat – mondta a Világgazdaságnak Szántó András, a Syma Sport- és Rendezvényközpont ügyvezető igazgatója. Közölte: az idei évben két nagy világkongresszusra szerződtek le, de vannak már lekötött eseményeik 2012-re, 2013-ra és 2014-re is. Jellemző tendencia, hogy egymás mellé rendezik meg a nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállításokat és a nemzetközi konferenciákat. „Már elképzelhetetlen az egyik a másik nélkül” – fogalmazott. Szintén trend, hogy lerövidül a rendezvények átlagos hossza, s mivel a szervezők sokszor igyekeznek spórolni, így a helyszíneknek alkalmazkodniuk kell a piaci árakhoz. Az ügyvezető megemlítette: a napokban készül el az 1800 fő befogadására alkalmas, nemzetközi színvonalú kongresszusi „központjuk”, amelyet egy csarnokuk átépítésével hoztak létre saját erőforrásból.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.