BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötvenforintos osztalék

Az idén 50 forintos osztalékot szavazott meg a Magyar Telekom közgyűlése. A vezetői beszámoló alapján a távközlési csoport az év végéig további mintegy 300 fővel karcsúsodik.

Az előző években megszokottnál jóval nyugodtabb légkör jellemezte a Magyar Telekom tegnapi évi rendes közgyűlését, ahol ezúttal a részvényesek kétharmada volt jelen. Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató vezetői beszámolójában kiemelte, hogy a legnagyobb hazai távközlési csoport a korábbi hangfókuszú szolgáltatóból egyre inkább internet- és egyéb médiaprofilú vállalkozássá alakul át. Igaz, ma még a legnagyobb egyedi bevételt a mobil-hangszolgáltatás képezi. A piacon erős az infrastruktúra-alapú verseny, és a többes csomagokat nyújtó szolgáltatók előnyt élveznek. A kimutatások szerint a Magyar Telekom ügyfeleinek 43 százaléka legalább két szolgáltatásra fizet elő, a néhány hónapja indított négyes csomagot eddig 30 ezren igényelték.

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a társaságnak ellentmondásos makrogazdasági környezetben kell működnie, így, noha a válság már Magyarországon is múlóban van, a távközlési költések csak késve követik a bruttó hazai termék (GDP) alakulását. A bevételek mind a lakossági, mind a vállalati üzletágban csökkentek, mérséklődött a társaság profitábilitása is. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Magyar Telekom a kormány döntése nyomán 2010-ben 27,7 milliárd forint távközlési különadót fizetett be a költségvetésbe. A cégvezetés a jövedelmezőségre nehezedő nyomást további költségcsökkentő intézkedésekkel, alacsonyabb beruházási rátával enyhítette. A takarékossági lépések érintették a társaság létszámát is, a tavalyi döntés alapján ez év végéig mintegy 300 főt küldenek el. Idén júliustól 4 százalékos béremelést terveztek be a nem menedzser alkalmazottaknak, a vezetők juttatása 2 százalékkal nőhet.

A közgyűlésen a részvényesek elfogadták a konszolidált éves beszámolót, valamint a 2010. évi eredmény után a törzsrészvényenként javasolt 50 forintos osztalékot, ez együttesen 52,117 milliárd forint. (Az utóbbi három évben 74 forint volt az osztalék.) Ezt az összeget a társaság a magyar számviteli szabályok szerinti 64,929 milliárd forint nettó eredményből fizeti ki, a fennmaradó 12,811 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyezi. Az osztalék kifizetésének első napja 2011. május 12., a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja 2011. május 5.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.