BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A távorvoslás még kiaknázatlan

Három napig az egészségügyi informatika központja volt Magyarország az eHealth nemzetközi konferencia kapcsán. Az európai trendek öszszehangolása, a legjobb példák alkalmazása jelenthet megfelelő választ az olyan kihívásokra, mint az elöregedő társadalom jelentette probléma vagy a megelőző szemléletű egészségügyi ellátás megvalósítása.

Az egészségügyi vezetők a technológia felhasználásával megvalósítható innováció és a távorvoslási megoldások terén várnak jelentős áttörést, és kiállnak a távorvoslási modellekkel megvalósítható fejlesztések mellett – ezt állapítja meg az a felmérés, amelyet a közelmúltban Budapesten rendezett eHealth Week 2011 konferencián ismertettek a Cisco Systems szakértői. A kutatás szerint számos technológiában rejlenek lehetőségek, de a hangsúlyt mégis az integrált egészségügyi megoldásokra kell helyezni.

Az egészségügyi információ területén többek között a betegazonosításban és a betegek kórházon belüli mobilitásában mutattak be világújdonságokat a résztvevőknek. Egyetlen bőrbarát, speciális kódtérképű csuklópánton lehet például rögzíteni azokat az információkat – akár évekre visszamenőleg is –, amelyek ismerete nélkülözhetetlen az alapos diagnosztizáláshoz – írja a napidoktor.hu. Nincs többé keveredés, lázlapokkal betegek után szaladgálás, egy informatikai jelfogó és -leolvasó elegendő lesz a fontos adatok tárolásához. Kanadában ezeket a rendszereket összekötötték az iPhone-alkalmazásokkal, így az informatikai tároló- és adattovábbító eszközök a beteg zsebében is elférnek.

Magyarországon a szinte kizárólag EU-finanszírozású kórházfejlesztési projektekben kerül előbb-utóbb sor az informatikai beszerzésekre. Hogy melyik intézmény lesz az első modellértékű digitális kórház Magyarországon, az attól is függ, melyik intézmény lesz képes a szükséges hardverelemektől kezdve a legapróbb felhasználói eszközöket egységben alkalmazhatóan beszerezni.

Telekom-terápia

A Magyar Telekom az elmúlt években több egészségügyi szolgáltatást is tesztelt a piacon. A Szolnokon működő T-City projekt keretében bevezetett egy pánikgomb szolgáltatást, amely a hirtelen bekövetkezett egészségügyi problémák esetén nyújt segítséget. Kínált egy olyan családi csomagot is, amely baleset-biztosítást, bármikor hívható orvosi call center elérhetőséget és második szakvélemény készíttetésének a lehetőségét foglalta magában.

Az eHealth rendezvényen három új terméket, illetve szolgáltatást mutatott be.

Az egyik a kockázatos terhességek folyamatos ellenőrzését teszi lehetővé.

A Fetaphon alkalmazásával a kismama képes a kardiotokográfiai tesztet otthon önállóan elvégezni, azaz mérni a magzat szívritmusát. A mérést követően az adatokat a mobilhálózat segítségével közvetlenül az egészségügyi központnak küldi. Az eredményt egy orvoscsoport elemzi és értékeli ki. Komplikáció esetén az orvos haladéktalanul kapcsolatba léphet a kismamával.

A mobil e-egészségügyi asszisztens szolgáltatás egy olyan logisztikai, információs, interaktív mobiltechnológián alapuló megoldás, amely segíti a betegek egészségügyi intézményeken belüli és azok közötti tájékozódását.

Az egészségügyi intézménybe érkezéskor a beteg tájékoztatást kap a vizsgálat, konzultáció helyszínéről, a várakozók számáról, a várakozási idő hosszáról és annak változásáról. A beteg informálódhat továbbá az egészségügyi intézményről és annak orvosairól, az őt érintő betegségekről, azok megelőzéséről, az egyes vizsgálatokról, azok menetéről.

A PraxisPlatform olyan, automatizált kommunikációra épülő beteginformációs rendszer, amely összekapcsolja és támogatja az egészségügy legfőbb szereplőit: a pácienst, az orvost, illetve a gyógyszerészt, valamint a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz- (gyse) gyártókat.

A rendszer lehetőséget kínál a gyógyszer- és gyse-gyártók számára, hogy értéknövelő szolgáltatásokkal segítsék a készítményeiket szedő/használó páciensek gyógyszerszedési tudatosságát.

Az eHealth rendezvényen három új terméket, illetve szolgáltatást mutatott be.

Az egyik a kockázatos terhességek folyamatos ellenőrzését teszi lehetővé.

A Fetaphon alkalmazásával a kismama képes a kardiotokográfiai tesztet otthon önállóan elvégezni, azaz mérni a magzat szívritmusát. A mérést követően az adatokat a mobilhálózat segítségével közvetlenül az egészségügyi központnak küldi. Az eredményt egy orvoscsoport elemzi és értékeli ki. Komplikáció esetén az orvos haladéktalanul kapcsolatba léphet a kismamával.

A mobil e-egészségügyi asszisztens szolgáltatás egy olyan logisztikai, információs, interaktív mobiltechnológián alapuló megoldás, amely segíti a betegek egészségügyi intézményeken belüli és azok közötti tájékozódását.

Az egészségügyi intézménybe érkezéskor a beteg tájékoztatást kap a vizsgálat, konzultáció helyszínéről, a várakozók számáról, a várakozási idő hosszáról és annak változásáról. A beteg informálódhat továbbá az egészségügyi intézményről és annak orvosairól, az őt érintő betegségekről, azok megelőzéséről, az egyes vizsgálatokról, azok menetéről.

A PraxisPlatform olyan, automatizált kommunikációra épülő beteginformációs rendszer, amely összekapcsolja és támogatja az egészségügy legfőbb szereplőit: a pácienst, az orvost, illetve a gyógyszerészt, valamint a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz- (gyse) gyártókat.

A rendszer lehetőséget kínál a gyógyszer- és gyse-gyártók számára, hogy értéknövelő szolgáltatásokkal segítsék a készítményeiket szedő/használó páciensek gyógyszerszedési tudatosságát.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.