BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felhők közt látja a jövőjét a Microsoft

Noha látható a kormányzati szándék a szabad szoftverek felé fordulásban, a Microsoft és a magyar kabinet között folyó tárgyalások még nem zárultak le – nyilatkozott a Világgazdaságnak Jon Roskill, a Microsoft Corp. üzleti partnerekért felelős elnökhelyettese.

A napokban Budapesten járt redmondi vezető azt is megállapíthatta, hogy a világválság után a cseh és a lengyel gazdaság már talpra állt, a több mint kétezer magyarországi viszonteladó zöme beszámolóik szerint azonban még igen nehéz időket él.

A Microsoft azon informatikai cégek között van, amelyek hisznek a felhőalapú számítástechnikában. Jon Roskill nem osztja a piackutatók ezzel kapcsolatos borúlátását, szerinte a Sony-botrány sem veszi el a nagyvállalatok kedvét a kritikus üzleti adatok távoli felhős tárolókba juttatásától.

A közelmúlt nagy Microsoft-ügyleteiről szólva beszélt a Nokiával kialakított speciális üzleti kapcsolat életképességéről. A Skype-felvásárlással kapcsolatban pedig igyekezett elhárítani azokat a feltételezéseket, hogy tulajdonosi pozíciójában a redmondi szoftveróriás megszüntetné az ingyenes internetes telefonálás lehetőségét. Elismerte, a cégnek egyre több a komoly kihívója a technológiai piacon, de a legutóbbi negyedéves mutatók sem adnak okot az aggodalomra.

Az interjú csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.