BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mobilra is tervez a UPC

Kiegyensúlyozott piacra van szükség a hazai távközlési piacon, hogy tartható legyen az infrastruktúra-alapú verseny a fejlesztéseket fékező ágazati különadó miatt is – állítja Betzalel Kenigsztein.

A kábeles technológiát preferáló UPC Magyarország ügyvezetője szerint a kábelszektornak további jelentős konszolidációra van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon is megfelelő ellensúlya lehessen a hagyományos szolgáltatóknak.

Magyarországon közel kétmillióan fizetnek elő vezetékes széles sávú internetre, amelynek nagyjából a harmada mögött áll kábeles megoldás. A világhálós piac két vezető szereplője a többféle technológiát is használó Magyar Telekom 34,5 és a UPC 20,7 százalékkal. A tévépiacot, ahol a UPC a piacvezető, a fokozatos digitalizáltság jellemzi, ilyen csomagokra már több mint másfél millióan fizetnek elő, több mint az egyharmaduk kábelen.

A cég fontolgatja belépését a mobilpiacra is, amelyet erősíthet a várható frekvenciatender. Ennek kapcsán az ügyvezető viszont kétségesnek tartja egy új, erős, hálózatot is építő szereplő megjelenését. Jobban hisz egy olyan kombinált megoldásban, amelyben az új virtuális szolgáltatók és a meglévő hálózati operátorok közösen hasznosíthatnák a frekvenciát. Több európai piacon is ebbe az irányba mozdult el a szabályozás.

Az interjú csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.