BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Generációváltásban a világháló

A mindennapi életben egyre nagyobb szerepet töltenek be a hálózatok, olyannyira, hogy sokak szerint az internet ma már az emberi élet legalább olyan nélkülözhetetlen eleme, mint a levegÕ, a víz vagy az élelem – egyebek mellett ez derül ki az InsightExpress piackutató cég egyik legutóbbi tanulmányából.


A felsÕoktatásban tanulókra, valamint általában a harminc év alatti generációra kiterjedÕ, 14 országot felölelÕ nemzetközi felmérés azokra a kihívásokra is felhívja a figyelmet, amelyeknek a cégek a jelen és a jövÕ munkavállalói és üzleti elvárásai között egyensúlyozva igyekeznek megfelelni. Az új kihívások közé tartozik a mobilitás ugrásszerÛ terjedése, a biztonsági kockázatok növekedése, valamint azok az új technológiák, amelyek segítségével az információk helytÕl függetlenül elérhetÕvé válnak – legyen szó akár virtualizált adatközpontokról, számítási felhÕkrÕl vagy hagyományos vezetékes és vezeték nélküli hálózatokról.

A mobilitás kapcsán érdekes megállapításra jutottak a felmérést végzÕk. A megkérdezett egyetemisták kétharmada, ha választania kellene az autó és az internetkapcsolat között, inkább az utóbbira szavazna. A világháló átformálja a közösségi kapcsolatokat is. ÖtbÕl két diák véli úgy, hogy számára fontosabb az internet, mint a randevú, a barátokkal együtt töltött idÕ vagy a zenehallgatás. Ennek megfelelÕen míg a korábbi generációk a személyes társasági érintkezést részesítették elÕnyben, az újnál már jól látszik az online kapcsolattartás elÕretörése. A világszerte megkérdezett hallgatók több mint negyede gondolja úgy, hogy Facebook-profiljának aktualizálása fontosabb a csoportos szórakozásnál, a randevúknál, a zenehallgatásnál vagy a barátokkal szervezett programoknál.

Alaposan megváltozik az információszerzés módja is, elÕtérbe kerülnek a mobileszközök, amelyek háttérbe szoríthatják a hagyományos televíziózást és az újságolvasást. Utóbbi kapcsán a nemzetközi felmérésben megkérdezetteknek mindössze a 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy információit leginkább továbbra is a napilapokból szerzi be.

A hallgatók kétharmada, de a dolgozó fiataloknak is több mint a fele valamilyen mobileszközt (noteszgép, okostelefon, táblagép) nevezett meg a számára legfontosabb technológiaként. Most már szinte biztos, hogy mire az új generáció munkába áll, nemzetközi szinten az okostelefonok veszik át az asztali gépek szerepét. Ezt bizonyítja, hogy a felmérésben részt vevÕ hallgatók immár 19 százaléka az okostelefonját tartja a „legfontosabb” napi szinten használt eszköznek, míg az asztali gépek alig valamivel több, 20 százaléknyi szavazatot kaptak. Ennek nyomán folytatódhat a vita arról, hogy valóban szükség van-e a hagyományos értelemben vett irodákra, hiszen ma már szinte bárhonnan, otthonról vagy nyilvános helyszínekrÕl is elérhetÕ az internet és a munkahelyi hálózat. Már az elÕzÕ évi jelentés is arról számolt be, hogy az alkalmazottak közel kétharmada szerint a hatékony munkavégzéshez nincs szükség irodákra.

A közösségi média jelentÕs elÕretörése figyelhetÕ meg a kommunikációban és az információgyÛjtésben. A hallgatók és a munkavállalók közül hasonló arányban tízbÕl kilencen rendelkeznek Facebook-profillal. A diákok mintegy 90 százaléka, a dolgozóknak pedig a háromnegyede látogat el napi rendszerességgel a saját oldalára. A kommunikáció új formáinak megvannak az árnyoldalai is. A hallgatók arra panaszkodtak, hogy feladataik végzését folyamatosan azonnali üzenetek, közösségi médiából érkezÕ friss hírek vagy telefonhívások szakítják meg.

A közösségi oldalakon lényegében eltÛnik a munka és a magánélet közötti határvonal, az alkalmazottak több mint kétharmada „ismerÕsnek jelölte” meg a fÕnökét vagy munkatársát. A Twittert használó alkalmazottak kétharmada követi folyamatosan nyomon fÕnöke vagy munkatársai tevékenységét a közösségi oldalon, közel harmaduk viszont nem kívánja magánéletét a nyilvánosság elé tárni.

„Az internetgeneráció már a magyarországi munkaerÕpiacon is megjelent. A kérdés csak az, hogy a hazai cégek felkészültek-e ezeknek a fiataloknak a fogadására. A vállalatoknak érdemes megvizsgálni, mivel tudnák az új generáció tehetséges embereit magukhoz vonzani, és üzleti modelljeiket is ennek megfelelÕen átalakítani” – hangsúlyozza György László, a hálózati eszközök piacán meghatározó Cisco Magyarország ügyvezetÕ igazgatója. Hozzáteszi: a vállalatok informatikai igazgatóinak már most úgy kellene megtervezniük és méretezniük a hálózataikat, hogy megfeleljenek azoknak a biztonsági és mobilitási kihívásoknak, amelyeket az új generáció jelent majd a vállalati IT-infrastruktúrára nézve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.