BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megafúzió: nagy a nyomás Obamán

Az amerikai kongresszusi képviselők egy része a napokban azzal a kéréssel fordult Barack Obamához, hogy lendítsen a megfeneklett tengerentúli távközlési megafúzión. A képviselők szerint az AT&T és a T-Mobile tervezett egyesülése jó hatással lesz az ország munkaerőhelyzetére azáltal, hogy jelentős számú munkahelyet hoz létre. „Ha a fúziónak szabad utat adunk, az amerikaiak ezreit hozhatja vissza a munka világába, ami jót tesz a gazdaság általános fejlődésének is” – áll az elnökhöz címzett levélben. Ismeretes, hogy a tavasszal nagy felhajtással beharangozott távközlési ügylet kapcsán a napokban az amerikai igazságügyi minisztérium pert indított. A jogi tárca a verseny korlátozására hivatkozva meg akarja akadályozni az AT&T és a T-Mobile USA tervezett és hónapokkal ezelőtt bejelentett egyesülését. A 39 milliárd dolláros tranzakció az elmúlt egy év legnagyobb felvásárlási ügyletének tekinthető. A rivális szolgáltatók a képviselőkkel ellentétes érveket hangoztatnak, szerintük a fúzió nyomán éppen hogy több ezerrel csökkenhet a foglalkoztatottak létszáma az országban. Az ügyben bírósági meghallgatás ezen a héten várható, és még az amerikai távközlési hatóság is adós a válaszával. Az amerikai hatósági jóváhagyás ugyanakkor nemcsak az ügylet mérete, hanem a telefonpiacon tapasztalható versenyre gyakorolt hatása miatt is minden korábbinál hosszadalmasabbnak és alaposabbnak ígérkezik majd. A negyedik amerikai mobilszolgáltatónak számító T-Mobile felvásárlásával ugyanis az AT&T lekörözné legnagyobb versenytársát, a Verizon Wirelesst, s ezzel egyidejűleg a legnagyobb mobilszolgáltatóvá válna az Egyesült Államokban, mintegy 130 millió előfizetővel. Az amerikai EMarketer Inc. piackutató számításai szerint a fúzióra készülő társaságok együttes piaci részesedése 39 százalék. n S. Gy.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.