BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elment az egyik nagy ikon

Megfogyatkozott az ikonként számon tartott vállalkozók tábora Steve Jobs, Apple-elnök halálával. A hozzá hasonló erős karizmájú, a piacot formálni is képes üzletemberek tevékenységét a jó oktatási háttér és a kockázati tőke mellett a vevőként megjelenő állam is elősegítheti – vélik szakértők.

A legújabb iPhone e hét keddi premierjét még megérte Steve Jobs, az Apple társalapító elnöke, egy napra rá azonban véget ért hétéves küzdelme a rákkal. Halálával egy valódi vállalkozó ikon távozott a technológiai iparból, aki igazán mozgalmas évtizedeket tudhatott maga mögött azt követően, hogy 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel megalapította az alma logójú céget, amelynek a világ számítástechnikai, majd újabban mobilkommunikációs ipara is számtalan új termékkategóriát köszönhet, hogy csak az iPod zenelejátszót és az iPhone okostelefont említsük. Jobs nagy tempót diktált munkatársainak és magának is. Szeretett a saját feje után menni, nem nagyon hallgatott az igazgatótanácsra sem. Így még azt is elérte, hogy éppen az általa átcsábított volt Pepsi-vezér távolította el posztjáról, aki aztán közel egy évtizedig próbált új irányt szabni a cégnek, sikertelenül. A már csőd szélén álló vállalkozást Jobs viszszatérése mentette meg a végleges eltűnéstől. A szükséges átszervezések, személycserék után ismét felfelé ívelt az almás cég presztízse, oly mértékben, hogy az idén már feltornászta magát a világ legértékesebb vállalatainak az élbolyába.

„Mi is az Apple emlőin nevelkedtünk” – mondta lapunk megkeresésére Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke, a hazai ikonok jeles képviselője, aki a 80-as években személyesen is találkozhatott az Apple-vezérrel. Bojár szerint a sikeres vállalkozók alapvetően kétfélék, az egyikük abban jó, hogy érti a piac működését, idesorolható Bill Gates, a Microsoft és Larry Ellison, az Oracle elnöke, a másikuk képes azt meg is változtatni. Utóbbiba tartozik Steve Jobs és a Google-t alapító Larry Page és Sergey Brin. Egy vállalkozás sikerre viteléhez Bojár Gábor szerint még Amerikában is jóval több kell, mint a megfelelő finanszírozási hátteret nyújtó kockázati tőke. Kell hozzá egy erős karizma, amellyel a vezető az embereiből csodát tud kihozni, de nem ártanak a látnoki képességek sem, amelyekkel az Apple-vezér rendelkezett. A kockázati tőke egyébként szerinte – a közhiedelemmel ellentétben – az ígéretes hazai vállalkozások számára is rendelkezésre áll.

A megfelelő szintű oktatási háttér is csak szükséges, de nem elégséges feltétel. E téren sem érzi, hogy nagyon nagy hátrányban lennénk. A természettudományos tárgyak és a matematika oktatása Magyarországon még mindig nagyon jó, igaz, az infrastrukturális háttér a tengerentúlon sokkal jobb.

Mi lehet a hasznuk egyébként bármely ország számára az olyan nagyvállalatoknak, mint a Microsoft, az Apple, az Oracle, a Google vagy a Twitter – teszi fel a kérdést Esther Dyson, az EDventure Holdings vezérigazgatója, a Project Syndicaten keresztül lapunkban rendszeresen publikáló szerző, aki maga is egyengette az útját számos kezdő vállalkozásnak. Szerinte Bill Gates, Steve Jobs vagy Larry Ellison adója nyilván nem számít, de cégeik sem fizetnek számottevő közterheket. Az általa hős vállalkozónak titulált ikonok ugyanakkor példaként szolgálhatnak, bátoríthatják az embereket, hogy álmodjanak, vállaljanak kockázatot. Egy-egy országban a helybéli Gatesek még nagyobb vonzerőt fejtenek ki.

Úgy látja ugyanakkor, hogy az USA-ban és másutt is probléma, hogy az oktatási rendszer nem olyan ismeretekkel bocsátja ki a végzősöket, amilyenekre az induló vállalkozásoknál szükség lenne. Nemcsak a mérnökök elégtelen számáról van szó, hanem a szükséges üzleti, pénzügyi és kommunikációs ismeretek hiányáról is. Szerinte az induló vállalkozások bátorításában az államnak is szerepe van, nem elsősorban a közvetlen támogatással, hanem a kormányoknak arra kellene törekedniük, hogy jó megrendelői legyenek a számukra. Az amerikai kormány több szoftvercégnél lép fel kiemelt vevőként, hasonlóképpen közreműködött hajdanában a légitársaságok létrejöttében, amikor a légipostai szolgáltatásokat rájuk bízta. A vállalkozók ott állítanak elő értéket és tartanak fenn munkahelyeket, ahol jó vevőkört és jó alkalmazottakat találnak – húzza alá Esther Dyson.

Egy vállalkozás sikerre viteléhez erős karizma és a látnoki képesség is kell.


Sági Gyöngyi Egy vállalkozás sikerre viteléhez erős karizma és a látnoki képesség is kell.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.