BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassul a PC-piac növekedése

A vártnál kisebb volt a személyi számítógépek (PC-k) globális piacának növekedése ez év harmadik negyedében. A fejlett piacokon az iskolakezdés sem dobta fel a vásárlási kedvet – hívja fel a figyelmet a Gartner elemzése.


Az idei harmadik negyedévben

a gyártók a piackutatók által előre jelzettnél kevesebb PC-t szállítottak a világpiacra. A globális mennyiség elérte a 91,8 millió darabot, ez azonban csak 3,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál – derül ki a Gartner előzetes jelentéséből. Az amerikai

piackutató a július–szeptemberi időszakra ennél nagyobb, 5,1 százalékos növekedési ütemet várt. Az európai, afrikai és a közel-keleti (EMEA) térség azonban nem hozta a tőle remélt keresletet, főként a nagyon gyenge nyugat-európai piacnak betudhatóan. Az említett régióban a szállított összmennyiség 26,6 millió darab volt, ez éves összevetésben 2,9 százalékos csökkenést jelent.

A harmadik negyedév Magyarországon is igen gyenge startot vett, az új technológiák nem tudtak még megjelenni, mert a PC-márkák nálunk is még a múlt év végi készleteiket próbálják eltüntetni. Ez az IDC magyarországi elemzői szerint eddig nem tapasztalt alacsony átlagárakat is eredményezett. A notebookok olcsóbb fajtái már 70-80 ezer forintért beszerezhetők, ez egy-két

éve még a kevesebbet tudó netbookok ára volt.

Átlagon felüli, 6 százalékos

növekedést produkál ugyanakkor az ázsiai piac, ahol a szállítások megközelítették a 32 millió darabot. A kereskedők agresszív promóciókkal, valamint árkedvezménnyel ösztönzik a vásárlásokat. Ebben a térségben még sokan vannak, akik csak most veszik meg első hordozható PC-jüket. A legnagyobb arányú növekedést ugyanakkor Dél-Amerika mutatja fel, ahol az egy évvel korábbihoz képest közel 20 százalékos piacbővülés volt. Ezen belül is a laptopoké meghaladta a 31 százalékot.

A korábbi időszakok túlzott készletfelhalmozásai nyomán lassult le globálisan az utóbbi négy negyedévben a növekedés. Most próbálják ezeket leépíteni a kereskedők, de szemben találták magukat a vártnál gyengébb szezonalitással is. Az őszi iskolakezdés általában megnyomja a keresletet, ez azonban most főleg a nagyobb vásárlóerővel rendelkező fejlett piacokon végül mégsem következett be – emelik ki a piackutató szakértői. Ez egyértelműen a lakossági piac gyengeségére utal, illetve arra, hogy az újfajta mobileszközök, vagyis a táblagépek, okostelefonok a PC-piacot kannibalizálják.

Ennek hatására egyre látványosabbá válik az iparágban a konszolidációs trend, amit a HP PC-üzletága eladási tervei mellett a kínai Lenovónak – amely a most zárult negyedben jutott fel történetében először a dobogó második fokára – a japán NEC-vel megvalósuló fúziója is fémjelez. A HP az elmúlt negyedévben átlagon felüli növekedést tudott felmutatni, első helyét globális szinten 17,7 százalékos részesedéssel érte el, főként az amerikai

piaci bővülésnek köszönhetően.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.