BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Márkahűség a mobilkészülék-piacon

Az alma logójú mobiltelefonok birtokosai bizonyultak a leghűségesebbnek az egyik legutóbbi nemzetközi felmérésben. Ez Amerika- és Európa-szerte azt kutatta a mobilos ügyfelek körében, hogy egy aktuális készülékcserénél váltanának-e márkát.


Az iPhone-t használóknál a legvalószínűbb, hogy a következő mobiltelefonjukat is az Apple kínálatából választják, ennél kisebb a márkahűség a többi gyártónál – beleértve a HTC-t és a Samsungot is. Az elmúlt egy évben több jelentős változáson átesett, valaha markánsan világelső Nokiánál először mutatta ki a vevői lojalitás visszaesését az elemzést végző Strategy Analytics – jelenti a Bloomberg.

Az amerikai piackutató felmérése szerint az USA-ban az iPhone-tulajdonosok 93 százaléka, a brit, a német és a francia mobiltelefon-piacon pedig legalább a 88 százaléka ismét alma logójú készüléket vásárolna. Ezzel szemben a Nokia-hívők tábora Európában az idén 63 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 74-ről, míg Amerikában csak minden második Nokia-tulajdonos tartana ki a finn márka mellett, amely maga is éppen most vált Microsoft-technológiára a jövendő készülékeiben. A Strategy Analytics az elmúlt hetekben Európában közel 1500, az USA-ban 1000 felhasználót kérdezett meg márkaválasztásáról. A vizsgálatot hamarosan kiterjeszti Kínára és Indiára is, mint a két leggyorsabban növekvő mobilpiacra a világon.

Készülve az év végi ajándékozási szezonra, az Apple a napokban mutatta be legújabb – hangfelismerő funkciókkal és egy kimondottan nagy felbontású kamerával ellátott – okostelefonját. Mindeközben a Nokia háza tájáról egyelőre csak olyan híreket hallani, amelyek szerint már csak hetekre vagyunk az első windowsos mobilok megjelenésétől. Némi biztatást jelenthet a cég számára, hogy a múlt keddi Apple-bejelentés hírére a finn gyártó részvényei emelkedtek, az amerikai cég papírjai pedig estek a tőzsdén. Az Apple-tól ugyanis a piac sokkal forradalmibb újdonságokkal felszerelt iPhone-t várt, nem pedig csak egy feljavított iPhone4-et.

A kiemelkedően nagy „almás” márkahűség segíthet a kaliforniai székhelyű vállalatóriásnak, hogy megőrizze vezető helyét az okostelefonok világpiacán, amely a versenytársak szaporodásával egyre zsúfoltabbnak tűnik.

A felmérésben a második helyen a HTC androidos készülékei állnak, Európában 81, Amerikában 75 százalékos újravásárlási rátával. A BlackBerry-gyártó Research in Motion Ltd. mindkét vizsgált térségben 72 százalékos márkahűséget tud felmutatni, míg a Samsung androidos eszközeit a tengerentúlon a mai felhasználók 73, Európában a 66 százaléka cserélné ugyancsak a dél-koreai gyártó telefonjára.

A piac legnagyobb vesztese a Nokia, amely 1998-ban lett a világ vezető mobilgyártója, és ezt a pozícióját mintegy egy évtizedig tartani is tudta. Első igazi kihívója, az Apple és annak első iPhone-ja 2007-ben lépett a színre, megteremtve a mobilkészülék-piacon egy teljesen új termékkategóriát, az okostelefont, amely sok egyéb mellett a vállalati levelezést is kezelni képes, ezenkívül filmek és zene lejátszására is alkalmas.

Az okosok alig néhány évvel ezelőtti megjelenése óta az idén fordult elő először Nyugat-Európában, hogy már több új okostelefont vesznek az ügyfelek, mint hagyományos készüléket. Az előbbiek részaránya a teljes piacból már eléri az 52 százalékot. A piac „okos” szegmense egy év alatt 48 százalékot bővült, miközben a hagyományos mobilokból ezekben az országokban az idei második negyedévben már 29 százalékkal kevesebb talált gazdára. Az IDC amerikai elemzőcég szerint a piac átrendeződését segíti az is, hogy a mobilszolgáltatók többsége ma már inkább az okostelefonokat szubvencionálja. A támogatási politikában végbemenő változások a szolgáltatóknak is elemi érdekük, hiszen a tetemes összegű beruházások megtérüléséhez felhasználókat kell generálniuk. Ráadásul ma már elsősorban az adatforgalomból lehet profitot realizálni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.