BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatos lázban a kütyügyártók

A mobilgyártók korábbi bejelentéseit, illetve a többé-kevésbé megbízható forrásból származó pletykákat figyelve akár egy egész izgalmas naptárt is összeállíthatnak maguknak a legújabb „kütyük” rajongói, és bár túlzás lenne azt állítani, hogy 2012-ben zsúfolásig megtelne ez a képzeletbeli naptár, azért jó néhány bejegyzésre lesz lehetőség.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, különösen oda kell figyelni arra, ha az Apple nagy tájékoztatót szervez, illetve ha a cég munkatársai sűrűn kezdenek bárokba járni. Talán emlékszünk az iPhone korábbi szériáival kapcsolatos történetekre, amikor a legnagyobb titokban fejlesztett készülékek képe már jóval a hivatalos bemutatást megelőzően nyilvánosságra került, köszönhetően annak, hogy a fejlesztésben részt vevő kollégák egyike olyan helyre is magával vitte az új telefont, ahova nem kellett volna – egy bárba –, és természetesen ahogyan az illik, el is veszítette.

Az új iPhone-széria kapcsán még nem lehetett ilyen hírt olvasni, de ez nem is csoda, hiszen egyelőre csak pletykák szólnak arról, hogy ősszel érkezik a népszerű telefon 5-ös sorozata. A hírről már többször is beszámoltak – igaz, figyelembe véve, hogy már tavaly őszre is várták az iPhone 5-öt és helyette a 4S érkezett, akár újabb kitaláció is lehet a történet – bennfentesekre hivatkozva, azonban hivatalos forrásból lapzártánkig nem erősítették meg az új készülék érkezését. Ha azonban jön, biztosan ismét megmozdul az Apple marketinggépezete, és jó pár héttel a hivatalos leleplezés előtt már a készülékről beszél és ír a hagyományos, elektronikus és a közösségi média is.

Az almalogójú cégre egyébként viszonylag sűrű esztendő vár, hiszen az iPadből a 3-as széria érkezését jósolják, és ha igazak a pletykák, egy újabb piacon is igyekszik forradalmi változásokat elindítani a társaság. A múlt évben elhunyt cégalapító, Steve Jobs életéről szóló regényben is szerepelt erre vonatkozó mondat, illetve jó néhány elemző is határozottan állítja, az idén már tényleg bemutatják az iTV-t – ha egyáltalán ez lesz a neve –, ez lesz az Apple válasza arra a kérdésre, hogyan gyártsunk vonzó, trendi és nem utolsósorban könnyen és sok mindenre használható televíziókészüléket.

Világméretű háborúra szerencsére lassan 70 éve nem került sor, azonban a technológiai ipar ebben is hozott újdonságot a múlt évben: az Apple és a Samsung a világ valamennyi kontinensén, számos országban csapott össze a bíróságokon. Az iPhone állítólagos másolása miatt kirobbant jogi hercehurca egyébként jól mutatja, hogy napjainkban ez a két társaság harcol a mobileszközök piacának trónjáért. Ennek tükrében már nem is meglepő, hogy komoly érdeklődéssel várja a szakma a dél-koreai gyártó Galaxy-sorozatának új termékeit is, a várhatóan a tavasszal érkező Galaxy S III okostelefont, illetve a Galaxy Tab 2-t, amelyet hivatalosan február közepén mutattak be, és az Android 4.0-s operációs rendszerrel (Ice Cream Sandwich) felturbózott táblagép akár már márciusban megjelenhet az európai üzletek polcain.

Az olcsóságával hódító Amazon Kindle Fire rendkívül jól teljesített a múlt év második felében, nem csoda ezek után, hogy az idei első fél évben várhatóan érkezik az új generáció, a Kindle Fire 2. De a Google is megpróbálkozik a táblagépek piacán, egyes források szerint márciusban vagy áprilisban teszik elérhetővé a Google Nexus Tabet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.