BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatnak a megszorítások

Sok kiemelkedően jót nem prognosztizál a magyar informatikai ágazat számára ez évre az angol Business Monitor International (BMI), amely 2011-hez képest azért növekedést vár.

Előrejelzésében 3,1-3,2 milliárd dolláros forgalmat vetít előre 2012-re az IT-termékek és -szolgáltatások piacán, ez 5 százalékos növekedést jelent. Az ágazat bővülését segíthetik az uniós programok, amelyektől a hazai szállítók az állami informatikai kiadások fellendülését is remélik. A strukturális források felhasználásának egyik kulcsfontosságú területe az egészségügy – olvasható az előrejelzésben, amely rámutat: a Nemzeti fejlesztési terv 1,7 milliárd eurót szán erre az ágazatra. Az ország legelmaradottabb régióiban a járóbeteg-ellátást végző klinikák és a háziorvosok közötti információcsere javítását célzó pilot program első szakasza már le is zárult.

Az idei évre mintegy 1,3 milliárd dollárt érhet a számítógépes hardverek piaca, ez épphogy csak meghaladja a 2011-es értéket. A várakozások szerint az következő években évi 5,7 százalékos lehet a bővülés, amelynek eredményeként a bevételek 2016-ra elérik az 1,7 milliárd dollárt. Mindazonáltal a lassú gazdasági kilábalás és a háztartások komoly eladósodottsága súlyos visszahúzó erőt jelent a növekedés útjában, s visszaköszön mind a kereslet, mind pedig az árak alakulásában. Tavaly enyhén bővült ez a piaci szegmens, köszönhetően a notebookok és a táblagépek eladásainak, ebben az Apple iPad-je vitte a prímet.

A magyar szoftverpiac tavalyi értékét 729 millió dollárra teszi a BMI – ez a mutató az idén pedig elérheti a 798 milliót. Az előrejelzési időszakra egyébként 8,1 százalékos összetett éves növekedési rátát (CAGR) prognosztizálnak az elemzők. Ugyanis a kihívásokkal teli piacon is találnak lehetőséget a szállítók a költségcsökkentésben érdekelt vállalati szegmensben további vállalatirányítási rendszerek (ERP) eladására.
Az állami támogatások nagyon fontosak maradnak a beruházások szempontjából.

A nagyvállalati szektor már elég jól felszerelkezett ERP-rendszerekkel, ám ezek frissítésében és speciális alkalmazásainak forgalmazásában még nagy lehetőségek vannak. Kulcsfontosságúak a kis- és közepes vállalatok, valamint az állami szféra ebből a szempontból: pont azok, ahol az elmúlt évek beszerzései jelentősen elmaradtak a régió több országáétól.
A magyar informatikai piac szolgáltatási szegmense 2016-ra 1,5 milliárd dollárosra bővülhet – tavaly 1,1 milliárdos volt.

Ez adhatja az egyre érettebbé váló piac kiadásainak több mint az egyharmadát. A piacot egyébként az elmúlt időszakban a kormányzati IT-projektek visszafogása, valamint az is sújtotta, hogy kulcsfontosságú megrendelőit – a pénzintézeteket és a távközlési szolgáltatókat – válságadókkal terhelte meg a kormány. A IT-szolgáltatások kapcsán a jelentés külön kiemeli a Magyar Telekomot, amely ezen a területen felvásárlásokkal is egyre nagyobb léptékben erősíti a pozícióját.
Középtávon az várható, hogy mind több cég és a kormányzat is igénybe vesz külső szolgáltatót az egyre bonyolultabb IT-környezet menedzselésére. Egy sor projekt várható egyebek között az egészségügyben, a közműszolgáltatások területén és a kormányzati közbeszerzések terén.

Habár az ország 2004-es uniós csatlakozása erőteljes lökést adhatott volna az IT-felzárkózásnak és az ilyen célokra való költésnek, a gyengélkedő gazdaság, a költségvetési megszorítások és különösen a közkiadások visszafogása miatt ez elmaradt. Az IT-kereskedők számára 2012 is kihívásokkal teli esztendő lesz: a költségvetési megszorítások miatt visszafogott marad ugyanis mind a háztartások kereslete, mind a vállalati szféra befektetési aktivitása, mind pedig az állam költése. Korlátozott a banki hitelhez jutás is.

Mindezzel együtt a BMI azt várja, hogy 2016-ra az IT-piac értéke 4,2 milliárd dollárosra bővül. A jelenlegi gazdasági ellenszél ellenére a BMI a következő öt évben növekedést vár néhány szegmensben. Az uniós források ugyanis segítik az új állami IT-kezdeményezések megvalósulását, és új lehetőségek nyílnak a kiszervezés (outsourcing) és a felhőalapú informatika (cloud computing) területén is. Ugyanakkor a fejlődés nagyban függ attól, hogyan és milyen tempóban tér magához a gazdaság – úgy Magyarországon, mint világszerte. A felmérés megjegyzi továbbá, hogy nálunk – európai mértékkel mérve – még mindig alacsony az internetpenetráció, az 55–74 év közöttiek 84 százaléka e-analfabéta. Tartani lehet attól, hogy ez egyre erősödő társadalmi elszigetelésükhöz vezethet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.