BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holnap rajtol a Tesco Mobile

Csütörtökön indítja mobiltávközlési szolgáltatását a Tesco Mobile, amely a negyedik, saját előhívóval rendelkező szolgáltató lesz a hazai piacon. Az infrastruktúrát biztosító Vodafone és az értékesítési hátteret nyújtó Tesco 50-50 százalékos tulajdonában lévő cég vezérigazgatója, Reszkető Péter szerint a lánc üzleteiben 3,5 millió vevő fordul meg hetente, a törzskártyával rendelkezők száma ma már meghaladja a 1,5 milliót, ez hatalmas piacot teremt a Tesco Mobile-nak is. A kiskereskedelmi lánc számára egyébként nem új a mobiltávközlési piac, hiszen a cég már három országban (Írországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában) is nyújt hasonló szolgáltatást – emelte ki Gerry Gray, a Tesco magyarországi vezérigazgatója.

A Tesco a már piacon lévő szolgáltatóknál szűkebb kínálattal indul, idővel azonban tervezik a repertoár bővítését. A cég – amely a 31-es előhívószámot kapta – eleinte csak feltöltőkártyás tarifacsomagot kínál 59 forintos percdíjjal, az induló ajánlat szerint azonban minden feltöltést megdupláznak. Reszkető Péter elmondta: a stratégiai tervek között szerepel az előfizetéses szolgáltatás bevezetése is, amire a működés második-harmadik évében kerülhet sor. A cég komoly ügyfélszámmal kalkulál, a vezérigazgató azonban nem kívánta számszerűsíteni, hogy egy év alatt hány fogyasztót kívánnak megszerezni.

A Tesco Mobile egyébként a vártnál talán némileg korábban lép piacra, hiszen – ahogy Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke emlékeztetett – az alapítók tavaly szeptemberben azt ígérték, hogy az első fél évben rajtol el az új virtuális szolgáltató, a Tesco pedig még néhány hete is azt kommunikálta, hogy üzleti évének első negyedében, tehát a március és május közötti három hónapban kezdheti meg a szolgáltatást a vállalat. A viszonylag korai rajt oka, hogy február elsején a Lidl is elindította saját mobilszolgáltatását, a Magyar Telekom hálózatát használó Blue Mobile-t, amelynek ugyan saját hívószáma nincs, de hasonló stratégiával lépett piacra, mint a Tesco. Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR-vezetője a Világgazdaság kérdésére elmondta: a mobilszolgáltatás egyelőre beváltotta a reményeiket, az ügyfelek száma dinamikusan növekedett az első hónapban. A Lidl ennek megfelelően már most tervezi a kínálat bővítését, elsősorban a készülékek területén.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.