BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Notebook után jöhet a táblagép?

A tavalyi hatalmas ugrás után a 2012-es év is komoly növekedést hozhat mind a globális, mind a hazai tabletpiacon. Itthon még luxustermék a táblagép, azonban idővel a notebookok helyettesítőjévé is válhat.

A legfrissebb adatok szerint szinte minden várakozást felülmúló mértékben, mintegy 260 százalékkal bővült tavaly a globális táblagéppiac. Világszerte 66,9 millió ilyen készüléket értékesítettek, szemben az egy esztendővel korábbi alig 18 millióval.

A lényegében 2010-ben megteremtett kategória értékesítési számainak növekedési üteme az idén ugyan kissé lassulhat, de még évekig így is igen impozáns marad: 2012-ben a pesszimista előrejelzések szerint is nagyjából 120 millió tabletet értékesíthetnek világszerte, az optimistább prognózisok alapján azonban 160-180 millió ilyen készülék is elkelhet. Mindez azt jelenti, hogy a piac már értékben sem elhanyagolható: szakértők az idén 32 milliárd dolláros összforgalmat várnak. A hosszabb távú előrejelzések is gyors gyarapodást sejtetnek: egy friss elemzés szerint 2015-ben már bő negyedmilliárd tablet találhat gazdára.

Az előző év Magyarországon is áttörést hozott, becslések szerint 2011-ben 35-40 ezer táblagépet adtak el itthon, ez pedig a globális átlagnál is nagyobb mértékű növekedést jelent. Ágazati szakértők 2012-re is dinamikus bővülést prognosztizálnak. Az IDC Hungary korábban lapunknak azt jelezte, hogy 40 százalékos növekedéssel a tabletpiac a teljes hazai IT-költés bővülésének az egyik legfontosabb motorja lehet, a piaci szereplők pedig ennél is optimistábbak. A tabletek iránti kereslet megugrásában a hagyományos kereskedők és a mobilinternet térnyerése miatt az értékesítésben egyre fontosabb szerepet vállaló mobilszolgáltatók is bíznak. A Vodafone 2012 végén dobta piacra saját márkás táblagépét, amely iránt a cég szerint jelentős igény mutatkozik, míg a Magyar Telekomnál a Világgazdaság kérdésére elmondták: a tavalyi nagyságrendi bővülést követően az idén masszív két számjegyű növekedést várnak a tabletértékesítésben. Hasonlóan optimista Várkonyi Balázs, az Extrem Digital ügyvezető igazgatója is, aki szerint az idén akár duplázhat a kategória.

A növekedés mértéke mind globálisan, mind hazánkban elsősorban attól függ, hogy a jelenleg kiegészítő termékként funkcionáló táblagépek milyen ütemben képesek a notebookok helyettesítőjévé válni. Itthon például – ahogy Várkonyi Balázs fogalmazott – a tablet egyelőre luxusterméknek számít, a fogyasztók jellemzően laptop mellé veszik. A kategória ma még egyfunkciós termék, általában internetezésre használják. A jövőben újabb lökést adhat a piacnak, ha a fogyasztók laptopok helyett kezdik el vásárolni a táblagépeket, s egyre több jel utal arra, hogy a szektor ebbe az irányba mozdul majd el. Várkonyi Balázs szerint a karácsony slágerterméke a billentyűzettel összekapcsolt táblagép volt, amely már sokkal inkább a notebookok konkurense, mint elődei, s a dinamikus szoftverfejlesztés is új dimenziókat nyithat meg a kategória előtt. Ráadásul az egyéni felhasználók mellett egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a vállalatok részéről is a táblagépek iránt. Éppen ezért nem kizárt, hogy már az idén lesznek olyan cégek, amelyek „flottájukat” tabletre cserélik.

Első ránézésre kissé meglepő lehet s egyértelműen a termék luxusjellegére utal, hogy a táblagépek vevőinek igen alacsony az árérzékenysége: a 40–50 ezer forint közötti alsó árkategóriás készülékek egyelőre itthon sem keresettek, és a kereskedők tapasztalatai alapján a 120–150 ezer forint közötti tableteket veszik leginkább.

Márkaverseny

A márkák közül globálisan továbbra is a kategóriát megteremtő Apple uralja a piacot, tavaly a negyedik negyedévben a társaság világszerte 15,4 millió iPadet értékesített, ez 57 százalékos részesedést jelent. Elsősorban amerikai előretörésének köszönhetően a szeptember és december közötti három hónapban a második helyre az Amazon lépett elő 14,3 százalékos részesedéssel, míg a harmadik a piac nyolc százalékát ellenőrző Samsung volt. A globálishoz hasonló a márkák megoszlása itthon is. Az Extrem Digital tapasztalatai szerint hazánkban is az Apple az abszolút piacvezető, s az internetes műszaki áruház ügyvezetője szerint ebben a közeljövőben sem várható komoly változás. A T-Mobile-nál a Samsung Galaxy Tab és a Huawei a legkeresettebbek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.